minőség

2018.04.20. 17:30

Készülhetnek az éttermek, őket is érintheti a Kisfaludy-program

Csapody Balázs szerint míg hat-hét éve alig volt olyan éven át nyitva tartó balatoni hely, amit jó szívvel ajánlhattak a külföldi vendégeknek, addig mára 10-15 ilyen lehetőséget is fel lehet sorolni.

Kolumbán Tünde

A gasztronómia, a szálláshely-szolgáltatás és a szakképzés egy rendszer részét képezi, amit egyszerre kell mozdítani ahhoz, hogy elérjük a vágyott minőségi szintet a turizmusban a Balatonnál is – mondta Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója azon a siófoki sajtóbeszélgetésen, amit a szezonkezdet okán kezdeményezett.

A jól képzett, fiatal szakemberek képzése és a megfelelő munkaerő biztosítása alapvető igény a turizmusban, ezért mint elhangzott, a Siófoki Szakképzési Centrum arra törekszik, hogy egyfajta elitképzést indítson. Ennek alapjait a siófoki Krúdy iskola tanéttermének felújításával teremtik meg. Szamosi Lóránt elmondta, hogy a Szindbádot több mint 30 millió forintból korszerűsítik, ami érinti majd a konyhai berendezéseket is azért, hogy a diákok már a tankonyhán találkozhassanak az éttermekben használt korszerű technológiákkal.

Míg hat-hét éve alig volt olyan éven át nyitva tartó balatoni hely, amit jó szívvel ajánlhattak a külföldi vendégeknek, addig mára 10-15 ilyen lehetőséget is fel lehet sorolni, ami örömteli. Ezt már Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke mondta, aki optimista a Balaton jövőjét illetően, különösen, ha az oktatás terén is sikerül elérni a várt áttörést.

Csapody Balázs arról számolt be, hogy az Akadémia tárgyalásokat folytat a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a kormányzattal arról, hogy a Kisfaludy program szálláshelyeket érintő minőségfejlesztési pályázatai után az éttermek is kapjanak lehetőséget. – Úgy néz ki, hogy rövidesen meghirdetik a Kisfaludy étteremfejlesztési programot, ami arról fog szólni, hogy az éttermek a konyhatechnológiájukat, a vendégfogadási körülményeiket és a saját arculatukat úgy dolgozzák ki, hogy az nemzetközi mércével is mérhető legyen – jelentette be Csapody Balázs.

Mihók Tamás, a sajtóbeszélgetésnek otthont adó Mala Garden hotel és étterem tulajdonosa is a minőségre helyezte a hangsúlyt és szálláshely-szolgáltatók oldaláról azt emelte ki, hogy élményt kell kínálniuk, amihez nemcsak az adott szálloda szolgáltatásai tartoznak, hanem a Balaton körül fellelhető attrakciók sokasága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában