Harminc éve már, hogy megelégelték az emberek a kádári szocializmust

– Miért lett elege az embereknek abból a több évtizedes korszakból, ami 1989-ig tartott? Miért kellett várni addig, hogy történjen valami Magyarországon?

– 1945 után Magyarország egy tőle gazdaságilag életidegen rendszerbe került. 1945 után a Szovjetunió birodalmi érdekszférájába tagozódott be egész Kelet-Közép-Európa, ebből fakadóan geopolitikailag és geostratégiailag a magyar történelem egy meghatározott irányba haladt. Az 1980-as évek elején Ronald Reagan időszakában megindult a csillagháborús program. Ez tulajdonképpen az interkontinentális hadászati támadófegyverek galaktikus térbe való kihelyezését jelentette. Ez olyan fegyverkezési spirált indított el, amelyet a Szovjetunió követett. Az Egyesült Államokban ezt a transznacionális, multinacionális vállalatok finanszírozták, a Szovjetunióban pedig az oktatástól, az egészségügytől, a nagy alrendszerektől vonták el a pénzt, a szovjet gazdaság ettől tulajdonképpen összeomlott. Jött Mihail Gorbacsov az ortodox szovjet állami vezetők után és ez a nagy gazdasági kataklizma maga után vonta a KGST, a Varsói Szerződés meggyengülését, majd összeomlását. Az emberek érezték, hogy a kádári szocializmus gyakorlata így nem folytatható, tudatosodott, hogy ami ezután jön, az valami teljesen más lesz.

– Mit tettek az emberek azért, hogy változzon is valami?

– Érezték, hogy ami van, azt nem lehet folytatni. Már a hetvenes évek végétől megindult Budapesten az alternatív szerveződések sora. Megjelent a szamizdat irodalom, alternatív értelmiségi körök, klubok jöttek létre. A nagy rendszerváltoztató nemzedék tagjai egymásra találtak, 1987. szeptember 27-én az első lakiteleki találkozó szimbolizálja a rendszerváltozatás lendületét. 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum megtartotta első nyilvános gyűlését a Jurta Színházban, 1988. március 30-án megalakult a Fidesz. Aztán reagált erre az MSZMP május 20–22-én egy országos értekezlettel, ahol megpróbáltak a folyamatok után menni. November 2-án megjelent a Hitel rendszerváltó lap első száma, november 18-án megalakult a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, valamint 1989. január 28-án Pozsgay Imre a rádióban népfelkelésnek minősítette az 1956-os eseményeket. Március 22-én a Független Jogász Fórum kezdeményezésére megalakult az Ellenzéki Kerekasztal. A teljesség igénye nélkül ezek a katartikus események jelzik azt, hogy nem lehetett tovább folytatni az addigi politikai, gazdasági irányt.

– Mi történt Pozsgay Imre kijelentése után?

– Az ő szerepe nagyon érdekes. Hidat képez az alternatív erők és az MSZMP reformszárnya között, ezt többféleképpen értékelik a történészek. Egyik része merész tettnek, jelentős történelmi csomópontnak – mint ahogyan az is – másik része viszont egy ravasz taktikai húzásnak értékeli az eseményt. Erről még sokat lehet vitatkozni. Az MSZMP-ben igazi „dörzsölt”, a korabeli hatalomtechnikát jól ismerő politikusok ültek. A másik oldalon pedig a politikában még kevesebb tapasztalatot szerző, de magasztos eszmékben hívő, a rendszerváltoztatás teljes sikerének reményében induló politikusok foglaltak helyet. Ez egy érdekes csomópont és majd a történelem dönti el, hogy mennyire ravasz taktikai húzás és mennyire karizmatikus bejelentés. Szerintem mind a kettő egyszerre. A rendszerváltoztatás forrásait őrző levéltárak, így a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára is sok értékes, az eddig ismert történelmi trendeket árnyaló dokumentumot őriz, amelyek a kutatók számára is új ismereteket közvetíthetnek.

– Mitől lett jobb az élet a rendszerváltás után, mi változott?

– Az már 1988–89-ben látható volt, hogy a gondolatokat szabadon ki lehet fejezni. Persze az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára még őriz 1989 november végi, sőt 1990 január elejei állambiztonsági megfigyeléseket, de ez már nyilván követő üzemmód, nem tudta megakadályozni az eseményeket. Tehát beszélni már lehetett, s voltak olyanok is, akik vállalták ezt a tüntetéseken is. A Fekete Doboz a rendszerváltoztatás krónikásaként rögzítette a történelmi eseményeket. Azt azonban csak nagyon kevesen tudták 1989–90-ben, hogy mi jön ezután a gazdasági élet területén. Nagyon szűk volt az a kör, aki modellezni tudta, hogy mi történik pontosan a privatizáció során. Az az Antall-kormány óriási érdeme, hogy vér nélkül, bölcsen átvezették Magyarországot az egyik struktúrából a másikba.

Hatezren vonultak utcára a megyeszékhelyen

– Somogyban két jelentős sajtópillér rögzítette az eseményeket – fogalmazott Bertalan Péter. – Az egyik a Somogyi Néplap, a másik a Somogyország, amely úgynevezett alternatív – mai szóval élve – ellenzéki orgánum volt. A Somogyi Néplap a hivatalos álláspontot tükröző, de a változtatást már kódoló, a korabeli hivatalos nyelvezettel közlő orgánum. A Somogyország írt a vidék gondjairól, az új mezőgazdasági tulajdonformák megjelenésének reményéről. Kritikus cikket közölt a tabi Videotonról, Barcsról, Simonfáról. Tudósított arról, hogy március 15-én Kaposváron hatezer ember ment ki meghallgatni a szónokokat. A Somogyi Néplapban is volt tudósítás, csak óvatosabb hangvételben. A Somogyországban megjelent az MDF, a Fidesz, valamint más szerveztek véleménye is, akik latolgatták egymáshoz való viszonyukat, a közeljövő eseményeit próbálták meg kitalálni. A vidék egyébként Budapestre figyelt, mert a somogyi pártok az ottani hírek alapján tették függővé politikai mozgásukat – tette hozzá a történész.