kenyérváró

2019.05.05. 15:33

Megszentelték a búzatáblákat a jó termés reményében

Országszerte búzaszenteléseket tartottak vasárnap, a központi ünnepséget Balatonszárszón szervezték meg, hogy áldást kérjenek a települések határában zöldellő vetésekre és az egész magyar mezőgazdaságra.

Kovács Gábor

A Bűnbánó Magdolna plébániatemplomban vette kezdetét a XXIX. Országos Búzaszentelő Szentmise Balatonszárszón. Borza Miklós plébános kérte Isten áldását a vetésekre, a hívek azt kérték, hogy Isten gyarapítsa a terményeket.

 

A búzaszentelés ökumenikus volt, mert balatonszárszói református és evangélikus egyházközség is részt vett benne. Körmenetet terveztek a több száz méterre lévő búzatáblához, de a szakadó esőben nem volt tömeges zarándoklat a földekre. Az egyházi méltóságok azonban végezték a feladatukat: Borza Miklós plébános, Konc Gáll László református lelkész és Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna evangélikus esperes megáldotta a termőföldet.

A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője volt. Dorogi Sándor, Balatonszárszó polgármestere a köszöntőjében kitért arra, hogy a három egyház összefogása jól szimbolizálja a település összetartozását.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában