Gyerekház

2019.08.23. 11:30

Megtartották az első születésnapjukat

Egy éve várja nap mint nap a gyerekeket és szüleiket a mezőcsokonyai Csillagvár Biztos Kezdet Gyerekház.

Marosi Gábor

A református egyház által működtetett intézménybe naponta átlagosan hárman járnak, de volt olyan is, hogy kilenc gyermek vett részt a foglalkozáson, amiket ideiglenesen a faluházban tartanak. Az eltelt egy esztendő alkalmából csütörtökön délelőtt születésnapi mulatságot szerveztek azoknak, akik rendszeresen, illetve még soha nem látogatták a gyerekházat.

Az eseményt a református parókia udvarában tartották, ahol már szerkezetkészen áll a gyermekház új épülete.

A fiatalokat különféle játékokkal várták az intézmény dolgozói, a település védőnője csillámtetoválást készített a gyerekeknek, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai légvárral készültek, a református lelkipásztor pedig ízletes pincepörköltet főzött a résztvevőknek.

A gyerekházat gyakran látogatja édesanyaként Illés Zsanett, valamint unokáit elkísérve Nitt Jánosné is. Elmondták: szívesen, naponta vesznek részt az intézmény programjain. A gyerekeknek ugyanis fontos, hogy ne csak a megszokott otthoni környezetben játsszanak, hanem máshol is feltalálják magukat.

A szülők pedig azért élvezik az alkalmakat, mert egymással megoszthatják tapasztalataikat.

Perpék Attila református lelkipásztor kiemelte: a jelenleg még a faluházban működő gyerekház elérte a célját, hiszen sokakat meg tudtak szólítani a településen, többen pedig megismerhették az egyház működését is. Hozzátette: az új épület várhatóan decemberre teljesen elkészül, így a karácsonyi ünnepséget már ott tartják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában