videó!

2019.05.19. 15:59

Menhelynek gyűjtöttek a kutyás gyereknapon

Első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal szerveztek jótékonysági kutyás gyermeknapot vasárnap Zamárdiban.

Gy. Zs.

Már kora délutánig közel kétszázan ellátogattak a házigazda Balázs Bisztró, a zamárdi önkormányzat és a Siófoki Állatvédő Alapítvány közös programjára. Kozma Helga szervező elmondta: a jótékonysági napon a menhely javára gyűjtöttek. Többek között a csavaros fagyiból és a különböző sütemények eladásából befolyó bevételt is a menhelynek ajánlották fel. Szépen gyűlt az adomány, többen is vásároltak az édességekből.

Színes programban lehetett részük a kisebbeknek. Lufifújás, arcfestés, csillámtetoválás, ingyenes jégkása is várta a gyerekeket, a mozogni vágyó fiatalok gokartra ülhettek, s a légvárat is kipróbálhatták. A szervezőtől azt is megtudtuk: mivel jól sikerült a jótékonysági akcióval egybekötött gyereknap, szeretnék hagyománnyá tenni azt a jövőben.

Voltak, akik a maguk házi kedvenceivel érkeztek. Ám három menhelyes négylábút is elhoztak a programra, hogy ismerkedhessenek velük a gyerekek – tudtuk meg Lajos Valériától. A Siófoki Állatvédő Alapítvány önkéntese kérdésünkre elmondta: minden segítség sokat jelent számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában