piaci körkép

2018.09.21. 16:03

Mézédes sütőtökre is bukkanhatunk a piacon

Nem volt hiány őszi gyümölcsből a kaposvári nagypiacon. Egyre több standon lehetett kapni mákot, diót is, de hódítanak a sütőtökök és dísztökök is.

Góz Lilla

– Szeretnék ebből a öt csövet – mondta az egyik vásárló. A kaposvári nagypiacon még mindig kapni csemegekukoricát, darabját százötvenért. Emellett paprikát és paradicsomot árul Domonkos Árpád. A somogyaszalói őstermelő azt mondta: sokan keresik az almapaprikát, de véget ér a napokban a paprika szezon.

– Hoztam az alma, körte és szőlő mellett próbaként sütőtököt is. Édes, ha a dér megcsípi még jobb lesz azt mondják – mutatta termését Szili Dezső.

Nem csak sütőtököt, hanem dísztököt is találni a kaposvári nagypiacon, darabját 50-től 150 forintig árulják. Egyre több őstermelő asztalán található zöldbab, mák, óriási méretű fejtett babok. De piros mosolygós retket is találni.

– Ez szabadföldi, augusztus végén vetettem, most lett szedhető. Egy csokorba ötöt teszek, amely 200 forintba kerül – mondta el Erika. A somogysárdi őstermelő csokorba kötött petrezselyemből is hozott több tucatnyit, amelyet a levesekbe előszeretettel vásárolnak nála.

Piroslanak az almák, sárgállanak a körték és mosolyognak a szőlőfürtök, utóbbiból másfél kilósat is kapni. Gombából sincs hiány, a vargányából van a legtöbb, de igazi különlegességekkel is találkozni Tóth Sándor standjánál.

– Többféle laskagombám van, a sárga és a szürke, valamint aromás süngombát is hoztam, ami egyébként 2018–ban az Év gombája lett – mondta el a gadányi őstermelő. Hozzátette: a süngomba nagyon ritka, védett gombafaj, Tóth Sándor otthon termeszti a különleges ízvilágáról és gyógyhatásáról ismert spórást.

 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2018. szeptember 21.

Ízletes vargánya

2000 Ft/kg-tól

termesztett laska gomba

850 Ft/kg-tól

berkenye

300 Ft/doboz

gesztenye

899 Ft/kg-tól

dísztök

180 Ft/db-tól

Sütőtök

250 Ft/kg-tól

árvácska

99 Ft/db

termelői házi tej

180 Ft/l

termelői kefír

600 Ft/kg-tól

termelői zsendice

300 Ft/doboz

termelői kőrözött

350 Ft/doboz

csemegekukorica

60 Ft/csőtől

paradicsom

279 Ft/kg-tól

sóska, spenót

200 Ft/csomagtól

cukkini, főző tök

180 Ft/kg-tól

karfiol

399 Ft/kg-tól

cseresznyepaprika

450 Ft/kg-tól

almapaprika

300 Ft/kg-tól

apró hagyma (savanyítani való)

450 Ft/kg-tól

savanyítani való pici dinnye

290 Ft/kg-tól

mák

1600 Ft/kg-tól

sertés töltött húsok

1449 Ft/kg-tól

zsírszalonna

750 Ft/kg-tól

tarja csontos

299 Ft/kg-tól

sütőkolbász

1099 Ft/kg-tól

hátsó csülök

890 Ft/kg-tól

pecsenyehús

890 Ft/kg-tól

marhacomb

2800 Ft/kg-tól

termelői csirkecomb

1600 Ft/kg-tól

termelői egész csirke

1500 Ft/kg-tól

levescsont

119 Ft/kg-tól

kis mellfilé

1099 Ft/kg-tól

Csirke zúza

499 Ft/kg-tól

Csirke máj

549 Ft/kg-tól

Csirkeszárny

475 Ft/kg-tól

Csirke mellcsont

119 Ft/kg-tól

hekk

2700 Ft/kg-tól

Friss kősüllő

2000 Ft/kg-tól

konyhakész csuka

2000 Ft/kg-tól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában