2019.05.14. 21:00
Minden egyes kudarc doppingszer is volt
Az egykori göllei patikus molekuláris biológiával foglalkozó fia jelenleg a Pécsi Tudományegyetem rektora, a hajdani jákói fodrász akadémikussá lett fia pedig kiváló kémikus, a nanorendszerek kutatója. Miseta Attila és Zrínyi Miklós professzorban egyebek mellett az a közös, hogy mindketten a Táncsics gimnázium padjait koptatták.
A Somssich-Táncsics napot 3. alkalommal rendezte meg a gimnázium, s az itt végzettek által életre hívott baráti kör. A zsúfolásig telt aulában az intézmény kiválóságai verssel, muzsikával köszöntötték a résztvevőket, akik maguk is vallják: minél mélyebbre nyúlnak a gyökereink, annál biztonságosabban állunk e földön.
Miseta Attila humorral gazdagított előadásában élvezettel mesélt arról, hogy 1974-es felvételét követően hamarosan leesett a lépcsőn, s gipszelt lábbal bicegett be az órákra. Kiss Zoltán tanította a matematikát és a fizikát, Kontra József a kémiát, s Miklós Endre a történelmet. E három tanáregyéniség jelentősen formálta személyiségét, s hatással volt pályaválasztására is. Az egyetemen Kellermayer Miklós sejtbiológus professzor „hálózta be” tudományával, s ott is ragadt mellette. Mint mondta, édesanyja nem nagyon örült annak, hogy labororvos lett, de később elfogadta fia döntését. Az orvosi kar dékánjaként tavaly pályázta meg a rektori széket.
Elhangzott: a legnagyobb környezeti ártalom, amellyel oly előszeretettel élünk mi, magyarok, a „zrikálás”, a szakmai féltékenység és az irigység. Ebből jutott Zrínyi Miklós akadémikusnak is, aki már apró gyerekként tudta: kémikus vagy cukrász lesz. Kíváncsisága végigkísérte életét. Számos találmánya van; leginkább az foglalkoztatja, miként lehet kémiai energiát mechanikai energiává tenni. Mosolyogva mesélt arról, hogy készítettek anno detektoros rádiót, miként állított elő egy nagy adag brómot, s hogy meglepődött, amikor „Tóth Csicsa” tanár úr csak egy kettest adott sokkal jobbnak hitt kémia feleletére.
Kurucz Ferenc, lapunk néhai olvasószerkesztőjének az osztályába járt, de Kontra, Matuszka és Szántó László tanár úr volt a kedvence a hosszú hajú, s néha piros zokniban megjelenő, kézilabdás diáknak, aki „lógás” címén a megyei könyvtárban búvárkodott társaival, s aki mára elmondhatja: évtizedeken át évente háromszor fordult meg Japánban – kutatóként, vendégelőadóként. Előmozdító kudarcok címmel mesélt életéről, ám mindegyik „kudarc” doppingszert jelentett számára, azt igazolva: soha nem kellett a szomszédba mennie találékonyságért. A Humboldt-ösztöndíj megpályázásakor is kikerülte a megszokott magyar „gyakorlatot”.
Az előadásokat követően az intézmény és a Somssich-Táncsics Baráti Kör képviseletében megkoszorúzták a névadók mellszobrát és a köralapító elnök, Müller Ferenc emléktábláját.
Gyökerek nélkül nem létezhetünk…
Reőthy Ferenc igazgató a közösséghez tartozás erejéről szólt, tudván: gyökerek nélkül nem létezhetünk. Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere azt emelte ki, hogy az intézmény meghatározta a város kulturális, társadalmi és szociális viszonyait. Sárhegyi Judit megyei jegyző arra utalt, a fiatal felnőtt bölcsességével, s a tenni akarás eszméjével hagyta el e falakat.
