tilosban pecázók

2019.08.02. 16:00

Motorcsónakkal ellenőrzik a drávai horgászokat

Visszatérő ellenőrzéseket szerveznek a Dráván, az Ó-Dráván és a Rinya pataknál is: szükség van a következetes vizsgálatra, arányaiban több feljelentés tettek július végéig a megyei horgász szövetség kezelésében lévő vízterületeken, mint tavaly.

Harsányi Miklós

– A múlt évben nyolc eljárást kezdeményeztünk, míg idén tavasszal és nyáron már hetet indítottunk el – mondta Fülöp József, a megyei horgász szövetség elnöke. – Az engedély nélküli horgászat továbbra is gondot jelent időnként, s még májusban fordult elő, hogy az egyik horgász tilalmi időben próbálkozott a Rinya-patakon. A férfi azt állította: egy méretes pontyot és hét kárászt fogott. A halak átvizsgálásakor derült ki, hogy a kárászok helyett méreten aluli pontyokat rejtett a szák. S ezek között egy tenyérnyi tükörponty is volt, amit szerintem egyetlen más hallal sem lehet összetéveszteni.

A büntetés egyetlen esetben sem maradt el, az állami és a területi engedély bevonásán kívül a szabályszegőt akár fél évre is eltilthatják a horgászattól, súlyos esetben a százezer forintot is meghaladhatja a bírság. Fülöp József hangsúlyozta: a térségben továbbra is rendszeresek maradnak az ellenőrzések, a hétvégén Nagyatád térségét keresték fel, ezúttal nem találtak gyanús esetet. Az öt tagú csapat tevékenységét távcső és éjjellátó készülék könnyíti meg, s általában a rendőrök is bekapcsolódnak a vizsgálatba, a Dráván motorcsónakat használnak. Az elnök szerint bár a szabályok egyértelműek, ám néhányan a sok figyelmeztetés dacára sem ügyelnek az adminisztrációs előírásokra. Az is lényeges, hogy beírják a horgászat kezdetének időpontját, s a megtartani kívánt halakat szabályszerűen rögzítsék a fogási naplóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában