vállalkozás

2019.05.14. 17:04

Munkát adnak, cserébe modern ipari parkot kaptak

Nyolcvan lábodinak ad munkát a helyi ipari park. A községben a megyében egyedülálló módon hozták létre olyan területet vállalkozásoknak, amely most 120 millió forint pályázati forrásból tovább bővült és korszerűsödött. Már csak két területük van kiadó.

Góz Lilla

– Itt látható a két új rész, ezeket nem rég aszfaltoztuk le – mutatta Lassú István polgármester az ipari park bővített részeit. A dél–somogyi kombinát egykori területe átkerült az önkormányzathoz térítésmentesen. A bekötő úttól balra eső részen osztrák horgászzsineg gyártó cég települt be a 90–es évek elején, majd egy nagyatádi tetőkészítő vállalat jött. Aszfaltkeverő üzem, sertés vágóhíd és hulladékudvar is Lábodon lelt otthonra.

Csonka László vállalkozásának telephelye 2012 óta Lábodon található.

– Nagyon kedvező feltételekkel tudtunk területet vásárolni, így a korábbi nagyatádi bérelt területünkről kerültünk ide – mondta el a tetőszerkezettel és faanyaggal foglalkozó vállalat ügyvezetője.

– Megfelelő áramszolgálatot tettek lehetővé és a közvilágítás révén nem kell sötétben munkába járnia a 18 dolgozónknak. Lényeges az is, hogy modern aszfalt úton tudunk közlekedni – tette hozzá Csonka László. CSG & EL Kft. ügyvezetője részt vett az iparterület kialakításának tervezésében. A közelmúltban 50 millió forintos technológiai fejlesztést valósítottak meg és hosszú távra terveznek Lábodon.

–Folyamatosan gond volt az elektromos ellátással, nem volt közvilágítás sem. TOP–os forrás lehetővé tette, hogy 119 millió forintból korszerűsítsük az iparterületet – mondta el Lassú István. Ma már új aszfalt vezet az összes betelepült céghez, elkészült az energiatakarékos közvilágítás és az új vízelvezető rendszer is.

– A velünk szomszédos állami területet szerettük volna megvásárolni, de a változó földhasználati törvény miatt nem sikerült. Így lezárult a bővítés – jegyezte meg a lábodi polgármester. Mindössze két szabad területük van, egyik után már egy biotermék raktár és feldolgozó vállalat érdeklődik.

– A vidéki foglalkoztatás városokra épül, tőlünk 9 kilométerre van Nagyatád. Sok lábodi dolgozott a konzervgyárban, a cérnagyárba, ezek megszűnésével, átalakulásával a foglalkoztatási lehetőségek szűkültek. Emiatt nyitottunk ebbe az irányba és volt több érdeklődő is az iparterület iránt – tette hozzá a polgármester. A dolgozók hetven százaléka helyi, a többi pedig környékbeli. Nyolcvan lábodinak ad munkát az ipari park. A 20 millió forintnyi iparűzési adó nagyobb részét ezek a cégek fizetik be. Használatba vették a vállalatok az ipari parkot. Az önkormányzat még vár a vízjogi és az új út használatbavételi engedélyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában