figyelem

2019.07.29. 20:00

Nagy érdeklődés mellett lassan indult a falusi csok

A somogyi ingatlanirodák tapasztalata szerint már a nyár elején tömeges volt az érdeklődés a falusi csok után, és az érintettek kivártak a támogatási forma július elsejei bevezetéséig. Azóta már majdnem egy hónap eltelt, már sokan újra megmozdultak, ám lassan halad az ügymenet, főként a bankoknál.

Kovács Gábor

Az első gyermekét várja Budai Kármen, aki a falujában, Somogygesztiben szeretne otthont teremteni maguknak.

– Jó dolog, hogy támogatják a nagycsaládokat! – jelentette ki Budai Kármen. – A falusi csokot minden valószínűség szerint mi is igyekszünk majd kihasználni, éppen rendezgetjük az iratainkat, mert azt keressük, hogy mi kellhet hozzá.

Ezzel mások is így vannak. Bőszénfán volt olyan fiatal család, amelyik azonnal belevágott a falusi csokba, felelte érdeklődésünkre Nyitrai István polgármester. Azonban nem ártana gyorsabbá és egyszerűbbé kellene tenni az ügymenetet, magyarázta, mert a bankok alulinformáltnak tűnnek, és 3-4 hiányzó papírért és igazolásért rendre továbbküldték a bőszénfai párokat. Ráadásul kevés bank hajlandó foglalkozni ezzel a támogatási formával. Közben a falusi csok hírére felmentek az ingatlanárak, ezért a hat eladó bőszénfai házból négyhez a vevők inkább felvettek más banki hitelt, mert attól tartottak, hogy tovább emelkedhet a vidéki ingatlanok ára. Csak egy példa: Mezőcsokonyán egy majdnem 16 millió forintért árult ház új ára a falusi csok bevezetése után 27 millióra nőtt.

 

A bejelentést követően óriási volt az érdeklődés a falusi csok iránt, erősítette meg Oláh Miklós, a kaposvári Genius 99 ingatlaniroda tulajdonosa. Mára kiderült, hogy mi szükséges az igényléshez, azonban a jelek szerint a bankok és az érintett családok sincsenek még teljesen tisztában a feltételekkel. Néhány ügyfélnek elég sokáig tartott, amíg megszerezte a társadalombiztosítási igazolásokat az igényléshez. Oláh Miklós hozzátette: akik erre jogosultak, azoknak nagyon kedvező a falusi csok konstrukciója, és biztosan tudnak majd ingatlant vásárolni, de sokan szembesülni fognak vele, hogy nem biztos, megfelelnek-e a feltételeknek.

 

Bankja válogatja

A falusi csok célja a hátrányos helyzetű, elnéptelenedő települések fejlesztése. Az ország 2486 kijelölt településén házat vásárló és azt felújító családok, ha legalább három gyerekük van, vagy vállalnak ennyit, akár 10 millió forintot is kaphatnak támogatásként, aminek legalább a felét felújításra kell fordítaniuk, de egy meglévő ház korszerűsítésére vagy bővítésére is kifizethet az állam 5 millió forintot. Az állami juttatás mellé kedvezményes, maximum 25 éves futamidejű hitelt is felvehetnek a családok: lakásvásárlás esetén két gyereknél maximum 10 millió, három vagy több gyereknél 15 millió forintnyit, meglévő ingatlan korszerűsítésére ennek a felét. Azonban a napi.hu összeállítása szerint eddig csupán az OTP és a Takarékbank szerepelteti a konstrukciói között a falusi csoknak megfelelő konstrukciót. Több nagy bank nem is érdeklődik, a Budapest Bank és az UniCredit pedig az őszre ígéri, hogy bevezetheti. Általános tapasztalat, hogy a hitelintézetek nem szívesen finanszíroznak hátrányos helyzetű településen lévő, nem összkomfortos ingatlanokat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában