emlékek

2019.04.24. 11:30

Nagyszüleink nótázását is újrahallgathatjuk

Elkészült az ország hangos térképe. A Hungaricana oldalon bárki megnézheti és meghallgathatja azt, hogy lakóhelyén mit énekeltek az emberek harminc, ötven, vagy akár száz évvel ezelőtt.

Marosi Gábor

Somogy megyéből is rengeteg zenei gyűjtés került fel a térképre. A legtöbb anyag Berzencéről, Buzsákról, Szennából, Karádról és Törökkoppányból származik.

– Nagyon sok Együd Árpád gyűjtés is található ezek között – fogalmazott Husi Gyula, népzenetanár. Olyan anyagok is vannak az oldalon, melyeket korábban nem is publikáltak. Azt gondolom, hogy ez az oldal első sorban a „szakmának” szól, de hasznos lehet mindenkinek. Az oldalon ugyanis nemcsak népdalok vannak, hanem beszélgetések is. Meghallgattam egy felvételt, amelyen valaki elmeséli, hogy a lakóhelyén hogyan regöltek. Ez érdekes lehet például annak is, aki színpadra szeretne állítani valamit, vagy csak szeretné feleleveníteni a régi hagyományokat. Azoknak is kiváló ez az oldal, akik helyi anyagot szeretnének újratanulni, vagy szüleiket, nagyszüleiket akarják visszahallgatni, esetleg csak a régi szokásokra kíváncsiak. Hasonló oldal egyébként létezik, de nem ilyen térképes, ez megjelenésében abszolút egyedülálló – hangsúlyozta a népzenetanár.

Husi Gyula hozzátette: a hangos térkép egy jó átfogó képet ad a megyéről, de zenei kincsekben ennél jóval gazdagabb Somogy. Régen nem telt el úgy nap, hogy ne énekeltek volna a településeken. A népdalok ugyanis az életről szóltak, ezért az altatóktól kezdve a siratókig sokféle nótát daloltak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában