Csákány

2017.10.14. 11:30

Napok telnek el úgy, hogy senki sem nyitja rájuk az ajtót

Sok magányos idős számára csak egyetlen ember maradt, akivel szót válthat, az a falugondnok. Napok telhetnek el úgy, hogy más rájuk sem nyitja az ajtót. Nagy felelősség ez egy segítő életében, de sokszor szép perceket is szerez a bizalom az idősnek és a falugondnoknak egyaránt.

Kovács Gábor

Nokedli pörkölttel, savanyúság, húsleves és egy alma: ez az ebéd, amit szállított éppen Békefi Attila csákányi falugondnok, aki négy településen is megfordul naponta a déli órákban. A somogysámsoni konyhán vette fel a teli éthordókat, aztán következett Somogyzsitfa, Szőcsénypuszta, Csákány végül Szőkedencs. Ez a napi rutin, jegyezte meg. Harminchat, főként egyedül élő idősnek viszi az ételt. Aznap még gyógyszerért is be kellett ugrania a patikába.

– Jó étvágyat! – nyújtotta át a teli éthordót az idős asszonynak, aki botra támaszkodva jött elő a somogyzsitfai házból. A néni nagyon várta már a falugondnokot és az ebédet. – Én itt születtem és itt halok meg. Az uram már meghalt, én magamra maradtam, de hála a Szűzanyának nem volt rossz életem – mondta özvegy Orsós Lajosné. – Csak magam vagyok a házban. Hogy mit szoktam csinálni? Üldögélek egész nap. A kertet rendezgetem kéne, kapálni gyakrabban, de nem jó az egészségem.

Sok az egyedül élő idős a környéken. Van egy 86 éves néni Szőkedencsen, aki még kaszál, de mások nehezebben boldogulnak. – Megviseli őket a magány, nagyon sokat vannak egyedül, ezért is szeretnek beszélgetni velem. Sok ember van, aki napi szinten csak velem találkozik – mondta a falugondnok. – Van, aki mozgáskorlátozott, de az idősek egyébként is nehezen mozdulnak ki otthonról. Mesélnek nekem a múltról, családról, ki hol és mennyit dolgozott hajdan. Örülnek, ha egy pár szót tudunk beszélgetni, sokat nem, mert sietni kell, máshol is várnak. Sokan családtagnak tekintenek, volt ahol kaptam még palacsintát is. Megosztják velem a problémáikat. Az ember ahol tud, segít, de jobbára egészségügyi gondjaik vannak. Járóbeteg-szállítást is végzek a marcali vagy a kaposvári kórházba, a toponári diagnosztikára.

Nyolc éve falugondnok

– Amikor lehetőség nyílt a falugondoki szolgálat indítására, akkor kerültem ebbe a beosztásba. Megszerettem ezt a munkát, és hiányoznának az idősek – mondta Békefi Attila. – Csákányban születtem, és ott élek 54 éve, ismerek mindenkit a faluban. Csákányban nyugodt az élet, de nem a legjobbak a közlekedési lehetőségek. Ezért nem tudnak a fiatalok ingázni, több műszakba nem lehet elmenni dolgozni. Marcali van legközelebb, onnan pedig 17 óra 10 perckor jön a legutolsó busz. Pedig jó helyen fekszik Csákány, mert közel van Keszthely, Nagykanizsa, Marcali, sőt Kaposvár sincs messze, de nincs elég buszjárat. A falugondoki szolgálat is segít a közlekedésben, ha szükség van ránk például nagyobb bevásárlások idején. Még a bútorszállítást is megoldjuk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában