„Nem érzem értelmét annak, hogy másnak lapátoljam a pénzt...”

Két óriási és egy kisebb kutya fogadott bennünket Szilvási Anita portáján. Kicsit hátrébb, az udvaron, két ló, két tehén, és egy fiatal bivaly meresztette ránk a szemeit.

– Gyerekkoromban minden állattól tiltottak, és ez lett belőle – mutatott körbe a Budapestről Kiskorpádra települt asszony. – A kutya, és a macska alapnak számított, hogy legyen. Aztán befogadtunk kisbárányokat, akiket az anyjuk nem nevelt. Hamarosan érkezett egy boci is, ám fiatal volt még ahhoz, hogy tejet adjon, ezért hoztunk egy fejős tehenet. Volt idő, hogy három tehenet fejtünk egyszerre, ám rájöttünk, hogy az emberek túlságosan rákaptak a multik kínálatára. Úgymond leszoktatták őket arról, hogy a házitejet keressék, mi pedig nem fogyasztunk annyit, amennyit három tehén megtermel.

– A sajtot viszont jobban kedvelik – mondta Szilvási Anita, miközben párja egy nagy korong sajtot kezdett szeletelni. – Kíváncsi vagyok, hogyan sikerült, mindig másmilyen lesz – mondta Bognár Károly, s közben már nyújtotta is a tányérra tett lyukas sajtszeleteket, amihez házi sütésű kenyeret kínált. – A kenyér is saját őrlésű búzából készült. Igyekszünk mindent megtermelni, amit csak tudunk – mondta Károly.

Arra a kérdésre, miből teremtik elő a szükséges anyagiakat, azt felelték: a méhészetük és az almapréselőjük hoz némi pénzt. – Mostanában az emberek többsége olyan munkát végez, amihez közük sincs, nem jelent nekik örömet – mondta Szilvási Anita. – A munka pedig jó dolog, főleg, ha értéket állít elő. Amit mi csinálunk, melós ugyan, de szabadon oszthatjuk be az időnket, ami alatt megcsináljuk a feladatainkat. Ha kicsúszunk a „határidőből”, annak bizony meg lesz a „böjtje”.

Napjainkban már falun sem számít mindennaposnak az állattartás. Szilvási Anita is csupán egy gazdáról tud, akinek helyben tehene van. A pesti asszonynak az elején sok tanulópénzébe került a falusi élet elsajátítása. Gyermekei sem rajongtak mindig érte, ha esténként fejésre osztotta be őket. A nagyok már visszatértek a fővárosba tanulni, de azért rájuk is ragadt valami a kiskorpádi életmódból, környezettudatosak és figyelnek a minőségi élelmiszer fogyasztásra.

Anita középső lánya például egy bor- és sajtkóstoló szakkört vezet az egyetemen. Fia első útja hétvégente a lovához és a kistraktorhoz vezet, édesanyja szerint talán ő lesz majd, aki hasonló körülmények között szeretne élni. Anitáékkal csupán hetedikes lánya lakik folyamatosan. A négy gyermekes anya szerint a nagyok is szívesen térnek haza ide, biztos hátteret jelent nekik Kiskorpád, amit a pesti asszony „túlélőhelynek” nevezett.

„Itt csak pesti asszonynak hívnak...”

Szilvási Anita tudatosan választotta lakóhelyül Kiskorpádot. Végig járt több ökofalut is lehetőségként, ám úgy érezte, gyermekeinek a nagyváros után drasztikus váltás lenne. – Olyan helyet szerettem volna, amely közel van egy élhető városhoz, ám nagy területre vágytam – mondta. – Itt a kert végében folyik a Kapos, van egy kis tavunk is. Biztosan találtunk volna ennél még jobbat is, ám gyorsan akartam a váltást.

Anita azt is elárulta, barátai és rokonai közül sokan azóta sem értik, miért költözött el Budapestről. – Valóban nehéz így a távolsággal küzdeni, hogy a felnőtt gyermekeim is a fővárosban tanulnak, valamint az összes rokon ott maradt – tette hozzá. – Apukám a mai napig értetlenül áll a költözésem előtt, mondta Anita, aki minden szempontból megtalálta a boldogulását és a boldogságát Somogyban.

Már mindenki ismeri Kiskorpádon. – Amikor ide költöztünk, az első napokban hivatalos ügyben mentem a postára. Amikor be akartam mutatkozni, a postáskisasszony közölte, hogy tudja, ki vagyok... – mesélte a falu „pesti asszonya”.