fotók

2019.02.23. 19:30

Nemzetközi szakértelemmel készültek a sültek Buzsákon

Hagyomány már, hogy minden évben horvát testvértelepülésükkel, Veliki Grđevac képviselőivel vágnak disznót a buzsákiak. Ezúttal ötödik alkalommal három, egyenként kétszáz kilós disznóból készültek a sültek, kolbászok és a hurkák.

Góz Lilla

– Szépen szedjétek ám le a húst a csontról – kiabált oda az egyik falubeli a focistáknak, mikor bontották szét a disznót. Reggel hét óta három darab kétszáz kilós állatot dolgoznak fel magyarok és horvátok.

– Csapatépítő tréninggel indult, mára már testvértelepülésünkön kívül további négy horvát polgármester vesz részt a disznóvágáson – mondta el Kara Lajos. Buzsák polgármestere hozzátette: fontosnak tartják népi hagyományaiknak, szokásainak ápolását, amelyek közé a sertésfeldolgozás is tartozik.

– A határon túlról érkezőkkel szeretnénk ápolni a kapcsolatot. Buzsák egyébként horvát eredetű falu. Sajnos kevesen beszélnek magyarul szomszédaink közül, de megértjük egymást – tette hozzá a polgármester. Megjegyezte: a faluban harmadára esett vissza a disznóvágások száma, sokan megveszik készen a húst. A kolbásztöltésben a lengyeltótiak is besegítettek, a somogyvári polgármester pedig pálinkával kedveskedett a résztvevőknek.

 

– Ötödszörre vagyunk itt , most gyúrjuk a kalbász alapanyagot – mondta el Fredi Pali, Nagypiszanica polgármestere. A horvát vezető hozzátette: náluk szűk családi körben zajlik a disznóvágás, napjainkban viszont egyre kevesebben művelik.

– Titkos receptünk alapján készül a kalbász. Annyi mondhatok csak, hogy magyar paprika és horvát só kerül bele – tette hozzá Fredi Pali.

Joó Péter több tízezer disznót szedett szét hentesként. Egyre kevesebben hívják disznóvágásra.

– Sok vele a napi munka, enni adni, gondozni kell. Tíz éve dömping volt, most már kevesen vágnak – mondta el Joó Péter. Megjegyezte: az alapvető különbség, hogy míg a magyarok pörzsöléssel tisztítják a bőrt, a horvátok forró vízzel.

– A pörzsöléssel hőkezeljük a bőrkét, ezután simán lehet fogyasztani – tette hozzá a hentes.

– Másodszorra veszek részt a fiúkkal a találkozón, nagyon jól összekovácsolja a csapatot és a végén pedig megkóstoljuk a munka gyümölcsét – mondta el Fazekas Krisztián, a helyi focicsapat edzője. Számára se idegen a disznóvágás.

– Mindannyian úgy nyúlunk a késhez, hogy látszik, nem először csináljuk – tette hozzá.

Este pedig a falu apraja–nagyja gyűlt össze a buzsáki faluházban, ahol megkóstolták a nap folyamán készült finomságokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában