Szilády Áron

2018.03.15. 18:22

A névadóra emlékeztek a ságvári iskolában

A hagyományokat megőrizve az idén is megtartották a Szilády-napokat Ságváron, az itt született református lelkészről, egyben nyelvészről elnevezett általános és alapfokú művészeti iskolában.

Gamos Adrienn

Szilády Áron életének fontosabb állomásait az 5. osztályosok idézték fel műsorukban. Ezután a rendezvénysorozat fénypontjaként a végzősök keringője, szalagtűzője következett. Majd az alsósoknak tanulmányi, a felsősöknek asztalterítési versenyt szerveztek. Kiállították az iskola volt diákjainak (Gelsei Lillla, Krausz Kata és Krista Noémi) és a mostani művészeti iskolásoknak az alkotásait. De emellett írástörténeti, valamint az Európai Unió tagállamait bemutató tárlattal is találkozhatott a látogató.

A második nap nyolcadikos „tanárok” bizonyították a rátermettségüket a katedrán. A továbbiakban a gyerekek többek közt érzékenyítő foglalkozáson vettek részt, ami során megismerhették a vakok és gyengén látók életét, rendőrségi előadást hallgattak, de bevezették őket a kosárfonás rejtelmeibe is. Mindeközben az iskola aulájában ásvány- és gyöngyékszerekben lehetett gyönyörködni. A nap végén az alsósok szavalóversenyen jeleskedtek, míg a felsősök neonbuliban voltak.

A záró alkalmon az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek színes összeállításukban a 6. osztályosok a Rokolya citerazenekarral. Majd a tanulóifjúság „Ki mit tud?”-on mérettette meg magát, a 7-8. osztályosok képes erdélyi úti beszámolója is elhangzott, az alsó tagozatosok pizsibulijával fejeződtek be a Szilády-napok.

Címkék#Ságvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában