indul a szüret

2019.06.02. 09:00

Nincs párja a zselici cseresznyének

Habár hűvös van ezekben a napokban, megkezdődött cseresznyeszüret Tomka Anna szennai biogazdaságában. Itt szerencsére nem okozott károkat a sok eső, szép, egészséges szemeket lehet leszakítani a fáról.

Koszorus Rita

A szépen feketedő cseresznyeszemeket a szorgos kezek ládákba gyűjtik, s hamarosan a fogyasztókhoz is elkerül a kiváló zselici gyümölcs. – Főként a Csörsz utcai piacon, a fővárosban értékesítünk – mondta Tomka Anna. – Ez az egyetlen olyan piac Magyarországon, ahol a Biokontroll Hungária Kht. által minősített termelők értékesíthetnek. Ezenkívül még a hévízi, tihanyi piacon értékesítünk, s vannak viszonteladóink is.

Márpedig a Tomka család egy jókora biogazdaságot tart fent, látszik is a gondoskodás a cseresznyefákon és a gyümölcsön. – Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy várakozáson felüli lesz a termés – mondta Tomka Anna. – Most úgy látjuk, mégis inkább közepes lesz a termés. A sok esőtől reped a cseresznye, de hála Istennek, nem rohad. Viszont azt el kell mondanom, hogy a repedt héjú is finom.

A szennai birtokon hét fajta, háromszáz cseresznyefa adja gazdáinak lédús, édes gyümölcsét májustól júliusig.

– Amikor megvettem a területet az előző tulajdonos azt mondta, hogy áldott ez föld – idézte fel a biogazdaság tulajdonosa. – Azt mondta: nekem lesz a legszebb cseresznyém. Amikor megkérdezik tőlem, azt szoktam mondani a vásárlóknak, hogy a Zselicben más Nap süt, mint máshol.

Ezért is olyan szép a cseresznyén kívül a meggy, a szilva, az alma, a barack és a zöldségeik. Merthogy a családi gazdaságban minden megterem, amire a háziaknak csak szükségük lehet. – Budapestről költöztünk ide, miután én tizenhat évig a versenyszférában dolgoztam, de elegem lett – mesélte Tomka Anna. – Békére és nyugalomra vágytam, a gyerekkori álmom volt, hogy legyen egy gazdaságom. A végső cél, hogy önellátóak legyünk és semmit ne kelljen boltban vásárolni. Sok munka van benne de sokkal kevesebb a stressz, mint amikor egy biztosítócégnél dolgoztam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában