életmentő véradás

2019.06.18. 17:38

Nyaralás alatt is adhatunk vért, ilyenkor is életmentő a segítség

A Magyar Vöröskereszt és a Somogyi Hírlap kedden délután újra közös véradásra hívta a segíteni akarókat, lapunk munkatársai is tű alá tartották a kezüket. A vakáció előtt döntő, hogy állandóan elegendő mennyiségű vér álljon rendelkezésre Somogyban is, az idén legalább 13 400 véradó jelentkezésére várnak.

Harsányi Miklós

– A hőséget megéreztük, a napokban egyesek nehezebben mozdultak ki otthonról, így a vártnál valamivel kevesebben adtak vért – mondta Hujber Tamás, a Magyar Vöröskereszt munkatársa. – Most újra egyre többen jönnek, s úgy szervezzük meg a nyári programot, hogy felhívásunk minél szélesebb kört megszólítson. Igyekszünk megfelelő körülményeket teremteni,azt szeretnénk, hogy komfortosan érezzék magukat a segíteni vágyók: lehetőség szerint légkondis helyiségben tartjuk a véradást, ha erre nincs mód, ventilátor enyhíti a meleget.

Somogyban tavaly májusig 234 véradást szerveztek, az idén 241 volt, s a múlt évben 5616-an jelentek meg a vöröskereszt rendezvényén, 2019-ben 5498-an. Egy személytől 4,5 deci vért vesznek le, a nők évente négyszer, a férfiak öt alkalommal adhatnak vért. A jelentkezők először kérdőívet töltenek ki, melyben egyebek mellett a fertőző, a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedésre is rákérdeznek. Nem adhat vért, akinek friss tetoválása van, s azt is megkérdezik, hogy a véradónak az utóbbi egy évben volt állatharapása, kullancs csípése. Hujber Tamás azt mondta: júniusban is felkeresik a nagyobb somogyi cégeket, a könyvtárakat, a művelődési házakat, de többek közt a gyékényesi búvár bázisra is kitelepülnek. A véradókat egyebek mellett SMS-ben, levelezőlapon, telefonon keresik, s a vöröskereszt a rendvédelmi szervekkel is hatékony együttműködést alakított ki. Rendszeresen segítenek a somogyi katonák és a rendőrök: a kaposvári logisztikai ezredet korábban évente 5-6 alkalommal keresték fel, az idén tervek szerint tízszer látogatnak ki, s nemrég a Készenléti Rendőrség munkatársai adtak vért.

– Aki teheti, adjon vért: a nyári vakáció idején ennek különösen nagy jelentősége van – hangsúlyozta Hujber Tamás. – Lényeg, hogy állandóan megfelelő mennyiségű vér álljon az egészségügyi intézmények rendelkezésére.

Várják a jelentkezőket

Somogyban a következő hetekben számos helyen lesz véradás, többek közt a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban június 23-án, a böhönyei egészségnapon június 25-én, a balatonföldvári Bajor Gizi Művelődési Házban június 25-én, Csurgón a Csokonai Közösségi Házban június 26-án, a toponári művelődési házban június 27-én, a gyékényesi búvár bázison június 29-én. A Balaton átúszás első időpontja június 29.

A megyei könyvtárban július másodikán folytatódik a véradás, Igalban július harmadikán, a Balaton átúszás másik időpontja július 6., s az MVK munkatársai jelen lesznek július 11-én a nagybajomi sportcsarnokban rendezendő programon, s Civil kerti parti címmel július 12-én Kaposváron, a Szent Imre utcai Vöröskereszt székházban lesz véradás, s ugyanazon a napon a nagyatádi strandon, másnap, július 13-án a homokszentgyörgyi falunapon vesznek részt. A siófoki Park Center biztosít helyszínt a július 19-iki véradásnak, ezután a július 20-iki mesztegnyői rétes fesztiválon lesznek jelen, egy héttel később – július 27-én – a vései kovács találkozón. Augusztus is számos helyszínen fogadják a véradókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában