hiány

2019.12.18. 14:00

Óvónőkre lenne szükség, sok a betöltetlen állás

Tucatnyi óvónői állást hirdettek meg Somogyban. Nagyberkiben például négy óvónőre lenne szükség, de már több mint egy éve nem találnak senkit. A barcsi térségben is régóta keresnek pedagógusokat, egyelőre hiába.

Marosi Gábor

Három óvodai dolgozó is lebetegedett az elmúlt héten a Nagyberki Manó Tanoda Óvodában, az egészségesek pedig antibiotikumot szedtek, nehogy őket is „ledöntse” a betegség.

– Ez nem szerencsés, de nem zárhatjuk be az intézményt – fogalmazott Dobosné Kolarics Mária, az óvoda vezetője. – Szükségünk van óvónőkre, de sajnos nem találunk senkit.

Három csoporttal működünk, ami azt jelenti, hogy legalább hat óvónőre, de inkább hétre lenne szükség. Jelenleg hárman vagyunk, viszont nekem, vezetőként hetente csak tíz órát kellene eltöltenem a csoportban, a többi időben pedig mást csinálnom. Sajnos azonban nem tehetem meg, hogy csak ennyit legyek a gyerekek között, mert óvónőhiány van. Azért, hogy az ellátás biztosított legyen, a fenntartó minden csoportba felvett egy-egy pedagógiai asszisztenst, de azt tudni kell, hogy ők nem óvónők – mondta Dobosné Kolarics Mária, majd hozzátette: minden lehetséges fórumon meghirdették az üres álláshelyeket, de az érdeklődésen kívül nem történt előrelépés.

A Barcs környéki óvodákban is régóta keresnek dolgozókat. Ungváriné Kun Eszter, a Drávamenti Óvodák, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője elmondta: a hozzájuk tartozó tizenhárom óvodából négy helyre tudnának felvenni óvónőt. Babócsára, Homokszentgyörgyre, Lakócsára és Darányba keresnek pedagógust. Nehéz a fiatalokat vidékre csábítani, ráadásul a kezdő fizetés kevesebb, mint egy hat éve ott dolgozó dajkáé – tette hozzá. Kaposváron minden óvodában van elegendő óvónő. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a gyerekek felügyeletét a jogszabályban előírtak szerint biztosítják az intézmények.

Irány a nyugdíj

A Kaposvári Egyetemen (KE) évente átlagosan 55–66 óvónő végez. Podráczky Judit, a KE oktatási rektorhelyettese elmondta: az elmúlt öt évben 259 óvodapedagógust bocsátott ki az intézmény. A végzettek egyharmada azonban nem kapott diplomát, mivel nem volt nyelvvizsgájuk. Podráczky Judit kiemelte: ezeket a végzett hallgatókat is fel tudják venni az óvodák, de egy éven belül be kell mutatniuk a nyelvvizsgájukat. Ha ez nem sikerül, pedagógusasszisztensként foglalkoztathatják tovább őket. Nem csak a falvakban, a városokban is szükség lenne óvónőkre. Az előrejelzések szerint 2023-ban még kevesebb óvónő lehet az országban, hiszen elkezdődik egy nyugdíjba vonulási hullám, ami várhatóan 2028-ig tart. Az öt év alatt országosan több mint ezernégyszáz óvodapedagógussal lesz kevesebb – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában