partvonal

2019.11.09. 09:00

Partszabályozással alakítanák a Balaton jövőjét

A héten véleményezheti a Balaton partvonalát szabályozó tervezetet a tóparti 44 önkormányzat.

Koszorus R.

A munkában a Balatoni Szövetség (BSZ) is segítségükre van. – A terveket péntekig kell véleményezni, és visszaküldeni az észrevételeket a Miniszterelnökségnek – mondta kérdésünkre Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke. – Kértük az önkormányzatokat, hogy amennyiben olyan problémát látnak, amely térségi szintű, azt jelezzék felénk és egységesen próbálunk fellépni a megoldás érdekében.

Balassa Balázs hozzátette: a partszabályozás eddig is létezett, csak vízpartszabályozási tanulmánytervnek hívták, s körülbelül 15 évvel ezelőtt fogadták el. – Ez egy törvényi szabályozás lesz, ami kimondottan a partközeli területek hasznosítását rögzíti – mondta a BSZ elnöke. – Megszabja a Balaton jogi határát és azt is, hogy csónak-, valamint vitorláskikötőket hol lehet létesíteni, a part menti sétányokat hol kell kialakítani, s mely partközeli területeket lehet beépítésre szánt területté nyilvánítani. Ezen túl frissíti a nádasok kiterjedését, szabályozza a vízgazdálkodáshoz elengedhetetlen létesítmények helyét, meghatározza a kötelezően kialakítandó, fenntartandó zöldterületeket.

Az elfogadott törvény majd egyértelműen szabályozni fogja a következő évek, évtizedek vonatkozásában, hogy a Balaton-parton milyen beavatkozás valósulhat meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában