Pizsama-partit tartott a gyerekeknek a kitüntetett óvónő

– A gyerekek még mindig körülrajongják, pedig augusztus közepe óta már nem dolgozik az óvodában, hiszen nyugdíj előtt áll.

– Negyven év munkaviszony után a felmondási időmet töltöm, már elbúcsúztam – mondta Tóthné Iváncsics Gyöngyi. – Februártól egyedül dolgoztam 29 gyermekkel mindennap reggel 7 órától 17 óráig. Emellett még vállaltam egy pizsama-partit is. Azt mondták a gyerekek: „Óvó néni, egész nap magával vagyunk, hadd aludjunk itt este!” A piciknek nem engedtem meg, de akik itt maradtak, nagyon jók voltak, egy hangos szó sem esett. Meséltünk, énekeltünk, vacsoráztunk. A szülők kérték, hogy hívjam őket, ha baj van, mert még sosem aludt máshol a gyerek, mint otthon. Én mindig vittem valahová az ovisokat. Régen egy Wartburgom volt, mentünk kirándulni, a Kotróra gesztenyézni vagy éppen színházba.

– Nehéz elszakadni az óvodától?

– Magam festettem a bútorokat, a falra a rajzokat, édesanyám varrta a függönyöket, a gyerekek néptáncos ruháit, édesapám faragta az udvarra a játékokat. Az életünk volt az óvoda. Ha valamit nem találtunk otthon, mindjárt rávágta a férjem, hogy biztosan az óvodában lesz. Van egy kicsi tó az udvaron, kérdezte is az utódom, ki csinálta. Én ástam ki, én nyírtam a növényeket. Ha a férjemmel nem dolgozunk az óvoda környezetén, sokkal sivárabb lenne. Szívvel-lélekkel tettük, mert ez volt az otthonunk. A lányom egy iskolai fogalmazásnál azt a feladatot kapta, hogy írjon az édesanyjáról. A többi gyerek azt írta, mit csinál anya otthon. Az én lányom csak az óvodáról írt, majd az utolsó mondata az volt: „és anya szabadidejében bált szervez.”

– Akkor mondhatni, ez az ön óvodája.

– A tervező hozzám jött azzal, hogyan alakítsa ki – tette hozzá Tóthné Iváncsics Gyöngyi. – Az udvaron csak két öreg fa volt, és aszfalt, kukoricaföld a kert helyén. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a saját településemen szabadkezet kaptam az önkormányzattól. Harminc év alatt sohasem gátoltak, hanem támogattak. Felszereltségben mindig mindent kiharcoltam.

– Hogyan kezdődött a pályája?

– 1978-ban végeztem Csurgón az óvodapedagógus képző szakközépiskolában. Őrtilosi születésű vagyok, de fiatalon szerettem volna kicsit kiszabadulni a szüleim szigora alól. Messze nem akartam kerülni, ezért a csökölyiek ajánlatát fogadtam el, mert ott adták a legmagasabb fizetést, szolgálati lakást, pótlékokat, mert nagyon akarták, hogy óvónője legyen a falunak. Amikor odaköltöztünk, az ajtót úgy támasztottam be egy léccel. Konyha- és szobabútort vettek az édesanyámék, de egy szobát már a saját fizetésemből rendeztem be. A csökölyi óvodavezető, Szána Zoltánné határozta meg a hozzáállásomat a pályán.

– Hogyan vezetett haza az útja?

– Csökölyben ismerkedtem meg a férjemmel, összeházasodtunk – felelte Tóthné Iváncsics Gyöngyi. – Amikor az első gyermekünk megszületett, hazajöttünk Őrtilosba. A faluban akkor még nem volt óvoda, csak egy elhagyatott iskolaépület, mert megszűnt az alsó tagozat, és a gyerekek Zákányba jártak át. Onnan az óvónő éppen akkor költözött el. Júniusban szültem és októberben már dolgoznom kellett. Zákányban megbíztak az óvoda vezetésével, mert rátermettnek tartottak. Közben felsőfokú végzettséget szereztem. Már Zákányban szerettem új utakat kipróbálni, játékraktárat építettünk a családommal és az agilis szülőkkel, akiket be lehetett vonni a munkába.

– Hogyan lett ebből óvoda Őrtilosban?

– Közben a gyerekek busszal jártak át a szomszéd faluba. A szülők és a falu vezetése azt akarta, hogy nálunk is legyen óvoda. Kérdezték, hogy átjönnék-e, azt feleltem, hogy természetesen, hiszen öt házzal arrébb lakom az új óvodától.

– Aztán egy idő után nagyítóval kellett keresni olyan embert, aki nem hallott a Lurkó Kuckóról?

– 2000-ben a Pintyőke zalai néptáncfesztiválon kaptunk először hatalmas hírverést. Felrobbant a színpad, amikor mezítláb, bő gatyában felléptek a gyerekek. Mindig nagy elismerést arattunk. Még nem volt hivatalos óvodai hagyományőrző program, amikor mi már azt csináltuk. A néphagyomány elkötelezett híve voltam akkor is, amikor ez még nem volt divat.

– Mit jelent önnek a kitüntetés?

– Az információm az, hogy az országgyűlési képviselőnk, Szászfalvi László terjesztett fel, aki sokszor támogatta a környezetvédelmi programjainkat. Meglepetés volt, hogy rám gondoltak. El is feledkeztem róla, amikor jött az értesítés. Számomra ez az elismerés a kis falusi óvodák óvónőinek szól, hogy igenis érdemes csinálni, még akkor is, ha sokszor emberfeletti munka. Az unokámnak megemlítettem, hogy kapok kitüntetést, s ő rávágta: megérdemelted.

Agócs Gergely ült mellette

Tóthné Iváncsics Gyöngyi szerint a jó munkatársi közösség és a támogató szülői csapat nélkül nem lehetett volna a Lurkó Kuckót megteremteni. Nagyon izgult, amikor a Vigadóban átvehette a kitüntetést. A népzenész Agócs Gergely ült mellette, ami rendkívül büszkévé tette. Meghívta a pajtaszínházba, ami most épül a faluban. A nyugdíjba készülő óvodavezetőnő a civil életben igyekszik aktív maradni a településen. Egy hagyományőrző egyesületben tevékenykedik, és nemrég nyertek pályázatot egy pajtaszínház létrehozására.

Falusi szálláshelyet terveztek

Tájházat hoztak létre Őrtilosban, mellette hoznák rendbe a pajtát, és egy klubszobát is kialakítanak, hogy a fiataloknak legyen gyülekezési helyük. Egy dalkört is működtetnek, és a pajtaszínházban óvodásokat és kisiskolásokat fogadnánk rendszeresen. Vásároltak egy házat, ahol falusi szálláshelyet hoznak majd létre. Tóthné Iváncsics Gyöngyi beiratkozott egy tájházvezetői tanfolyamra Szentendrére. A három gyerekét és három unokáját is segíti. Ahogy fogalmazott, még megannyi terve van...