kritika

2019.07.22. 15:27

Régi ízek, új köntösben

Amikor a szabadságát önfeledten töltő nyaraló megindul, hogy jól érezze magát a Balatonon, a felfutott, jól ismert helyeket látogatja végig.

Barkóczy László

Legtöbbször nem azért, mert nem volna igénye arra, hogy új ízeket, vendéglátó egységeket is kipróbáljon. Egyszerűen nem ismer mást, a nyaralószomszéd sem mond újat, meg különben is. Ennyi ember csak nem téved.

Éppen ennek a tévhitnek a cáfolataként olyan fagyizót kerestünk a Balaton déli partján, ami nincs túllihegve, egyszerűen csak finomakat tudunk enni, nyalni, éppen aktuális igényeink szerint.

Balog Krisztián és lánya a Kati fagyizóban

Már a legnagyobb közösségi oldalon rövid keresgetés után ráakadtunk a balatonboglári Kati fagyizóra. Nem annyira a frappáns név, mint a süteményekről és a fagyikról feltett képek voltak azok, ami arra felé terelt bennünket, hogy ezt a helyet bizony meg kell látogatnunk.

Nem a parton, és még csak nem is a főút mellett találtunk a családias, ám mégis modern fagyizóra. Balatonboglár egy belső utcájában leltük meg az első pillanatra nyugalmat árasztó kis fagyizót. Mint Balog Krisztián vezetőtől megtudtuk, fagyizója valóban nincs a központban, de egyre többen kedvelik meg az itt kínált ízeket. Így a strandra le, vagy épp onnan felfele indulók mellett, rajongó vendégek is egyre többen érkeznek.

Nagyon sokféle, köztük a különlegesnek számító mákos, és tökmagos fagyit emeli ki a tulaj, ez a hagyományos ízek mellett nagyon kelendő. A fagyinál talán csak süteményből van többféle. Krisztián ugyan még csak május óta vezeti a helyet, ám a sütemények elkészítésénél nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy legyen ugyan kevesebb sütemény, de azok minőségi desszertek legyenek. Aztán az élet úgy hozta, hogy az első vállalást nem sikerült tartani: rengeteg féle sütit készítenek nap mint nap cukrászai, az elvárt minőség megtartásával. Azóta már rendelésre tortákat is készítenek.

Az általunk kóstolt fagyik igazán kiadós gombócok voltak. Az ízorgiák módszeres elfogyasztása után a süteményeknek már erőnk sem volt nekiállni. Ugyanakkor kíváncsiak voltunk, hogy a csillogó-villogó különleges kávéfőzőből vajon milyen kávét tudnak előcsalogatni.

Igazi törzsközönség élvezi kávéját a Kati fagyizóban

Nem csalódtunk! Igazán jó, közepesen erős, megfelelő cremával rendelkező Brando kávét kaptunk, amire tényleg nem lehetett egy rossz szavunk sem.

Bízunk benne, hogy Krisztián és a Kati fagyizó megtalálja a számításait, és sokáig örvendeztetik meg a hozzájuk betérőket különlegességeikkel!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában