a közösség ereje

2019.05.09. 17:30

Segítséget, otthont és jövőt is kapnak a szülinapos intézményben

Az átmenetileg nehéz helyzetbe került mozgáskorlátozottaknak nyújt segítséget a kaposfüredi Napsugár Integrált Szociális Intézmény, amely a tizedik születésnapját ünnepelte.

K.G.

Jelenleg huszonnégyen vannak az intézményben: a fogyatékossággal élő lakók közül tízen a lakóotthonban, tizennégyen az átmeneti otthonban nyertek elhelyezést. Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének (MSME) elnöke az ünnepségen elmondta: a szervezet 1980-ban alakult 19 taggal, és kezdetben szűröket varrtak népművészeti boltoknak. Most 3000 tagjuk van, és 24 szolgáltató intézményt tartanak fenn a megyében, amelyek lefedik a születéstől a halálig az érintettek életútját.

Az állam 30 milliárd forintot költ a civil fenntartású szociális intézményekre az országban, ez a teljes támogatás 9 százaléka, mondta Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár Kaposváron. A kormány szeretné, ha a jövőben a civil szervezetek nagyobb hangsúlyt kapnának a működtetésben, mert a köréjük épült szolgáltatásokat ki kell használni. Most tíz százalék az arányuk az állami, egyházi és önkormányzati fenntartók mellett. Fülöp Attila hozzátette: nem egyszeri segítséget kell nyújtani, hanem a fogyatékossággal élők életét kiteljesíteni.

Az ünnepségen Szita Károlynak adták át a MSME támogatói díját. Kaposvár polgármestere a köszönő beszédében elmondta: fontos, hogy ne csak szállást, hanem önbecsülést is adjanak a rászorulóknak.

Kényelmesen berendezkedett az otthonban

A 88 éves Küszler Ferenc Tabról költözött Kaposfüredre. A kerekesszékes férfi több mint egy éve él a Napsugár Integrált Szociális Intézményben. Ketten érkeztek a feleségével, mert a hajlott koruk és a romló egészségi állapotuk miatt a saját házukban már nem tudták ellátni magukat. Az idős asszony időközben elhunyt, így Küszler Ferenc egyedül maradt a Kaposfüreden, az átmeneti otthon részlegen. A mozgássérült férfi jól érzi magát az intézményben, elmondása szerint kényelemesen berendezkedett. Az intézmény foglalkoztatásain is igyekszik részt venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában