hova tovább?

2020.02.08. 10:00

Sokáig kérdéses lehet, hogy végül milyen pályát választunk

Fontos határidő közeleg, február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási felvételire. Nem könnyű időszak ez a családok életében. A pszichológus szerint fontos megjegyezni azt is, hogy nem minden itt dől el, később is lehet pályát váltani.

Gy. Zs.

Szigeti Mónika, a Somogy Megyei Pedagógia Szakszolgálat főigazgatója, pszichológus úgy véli: nagyon nehéz helyzetben vannak a mai fiatalok a középiskolás kor végén, sokan nem látják még ekkor, mi a nekik való pálya. Kevesebben vannak azok, akikben már fiatal korban kialakul egy határozott irány a pályaválasztást illetően. Nem meglepő, hogy sok felsőoktatásba járó fiatal egy-két év után intézményt vált, ekkor ismerik fel, hogy nem a megfelelő irányba indultak el.

A pszichológus szerint gyakran előfordul ma is, hogy a szülők nyomására választanak képzést a fiatalok. Sok szülő a saját útját javasolja a gyermeknek vagy éppen abba az irányba sarkallják őket, amit nekik nem sikerült bejárniuk. – Azt gondolom, fontos, hogy ezt tisztázzák a családban, ne a saját vágyukat próbálják meg a gyermekre erőltetni a szülők – tette hozzá Szigeti Mónika. – Ha más szak fogalmazódik meg a fiatalban, beszéljenek róla, támogassák abban, de legalábbis a szülő is legyen nyitott rá. Persze az is fontos, hogy a gyermek is őszinte legyen a szülővel. A főigazgató azt is elmondta: ha valaki bizonytalan a választásban, tanácsos lehet külső szemlélőként is rátekinteni a problémára.

A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál is végeznek pályaorientációs tevékenységet. Tesztekkel, interjúkkal igyekeznek feltérképezni azokat a területeket, erősségeket és kompetenciákat, amiben jó lehet egy-egy fiatal. A szülőkkel együtt zajlik a vizsgálat, így ők is egyfajta visszajelzést kaphatnak arról, mi lenne a helyes választás. Persze mindez csak iránymutatás, a döntést továbbra is a családban kell meghozni.

Ugyanakkor már tizedik osztályban érdemes lehet felmérni ezeket a kompetenciákat, hiszen ez a fakultációválasztást is segítheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában