Járványügy Somogyban

2020.05.04. 14:00

Somogyiak is részt vesznek a szűrésben

Huszonhét somogyi település részvételével megkezdődött az országos koronavírus szűrőprogram.

Koszorus Rita

Budapest, 2020. április 3. Koronavírus-minták az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A vizsgálatot a Pécsi Tudományegyetem kutatói végzik el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) segítségével, öt megyében mintegy 4 ezer személy közreműködésével. Az országosan, regionálisan és életkorra reprezentatív mintavétel tudományos megalapozottsággal statisztikai szempontok alapján történt a KSH által. A 14 év alattiak és az idősotthonok lakói nem részesei a vizsgálatnak. A szűrőprogramba jelentkezni tehát nem lehet, azok azonban, akik „meghívót” kaptak lényeges, hogy eleget tegyenek a felkérésnek.

Az orvosképző egyetemek május 1. és 14. között kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatokat végeznek reprezentatív minta alapján. Így igyekeznek pontos információt szerezni a koronavírus-fertőzés elterjedtségéről. Egyes településekre szűrőbusszal érkeznek az egyetem munkatársai, de lesz olyan is, ahol az Országos Mentőszolgálat szakemberei segítenek. A vizsgálatot vérvételből, valamint száj- és orrgaratból pálcikával vett mintavétel segítségével végzik el.

A levett mintákból úgynevezett PCR vizsgálatokkal állapítják meg a vírus esetleges jelenlétét a szervezetben, illetve további vizsgálatokkal az immunrendszer válaszáról is kapnak a kutatók információkat, melyek összességében az ország átfertőzöttségéről adnak képet. A PCR vizsgálattal a szakemberek képesek kimutatni a vírus jelenlétét, de azt is, hogy az illető átesett-e már a betegségen, illetve van-e a vérében ellenanyag. A szűrés során kérdőíves felmérést is végeznek, amelyet telefonon, online vagy a vizsgálat során, személyesen lehet kitölteni.

A vizsgált somogyi települések listája:

  • Alsóbogát
  • Balatonboglár
  • Balatonföldvár
  • Balatonlelle
  • Balatonszárszó
  • Balatonvilágos
  • Barcs
  • Csurgó
  • Drávagárdony
  • Gölle
  • Kaposvár
  • Karád
  • Lengyeltóti
  • Marcali
  • Nagyatád
  • Nemesdéd
  • Nikla
  • Őrtilos
  • Ságvár
  • Sérsekszőlős
  • Siófok
  • Somogymeggyes
  • Somogysárd
  • Somogyszob
  • Somogyvár
  • Szólád
  • Tab
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában