elismerés

2019.05.05. 16:10

Szita Károlyé lett a hűségjutalom

A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság rendezte meg a XXIX. Berzsenyi Helikon Napokat Keszthelyen.

K.G.

Ebből az alkalomból adták át a Berzsenyi-díjat, melyet az idén negyvenhatodikként Tari István, Balassi Bálint Emlékkarddal kitüntetett, József Attila-díjas délvidéki költő kapta. Ugyanakkor nyújtották át a Berzsenyi Dániel Hűségjutalmat is, amelyet a díj alapítása óta tizennegyedikként Szita Károlynak, Kaposvár polgármesterének adományozták.

Az indoklás szerint Szita Károly a 25 éve tartó polgármestersége alatt bebizonyította, hogy felelős városvezető és intézményfenntartó, ám ami ennél is fontosabb: a kultúra elkötelezett barátja. Vallja, hogy nemzeti identitásunk megőrzése elképzelhetetlen a magyar kultúra megbecsülése nélkül. Kiemelték a polgármester szerepét a Berzsenyi társaság örökös elnökének, Takáts Gyulának anyagi és szellemi hagyatéka gondozásában.

A 105 éve alakult Berzsenyi társaság konferenciája sok érdekességeket tartogatott az irodalom kedvelőinek. Lángi Péter tanár és költő Csanádi Imre Írott képek című versciklusát elemezte, Adamik Tamás irodalomtörténész pedig a fák szerepét domborította ki Áprily Lajos lírájában. Kelemen Erzsébet író és irodalomtörténész a magyar táj és az elődök ihlető erejére sorolt példákat, míg Németh István Péter költő és irodalomtörténész Keresztury Dezső versgyűjteményét mutatta be. Előadást tartott Czigány György, költő és rádiós műsorvezető is, aki a Berzsenyi társaság irodalmi alelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában