koraszülöttek világnapja

2018.11.16. 17:30

Szűrésekkel és megfelelő étrenddel elkerülhető a koraszülés

Minden tizedik gyermek korszülöttként látja meg a napvilágot hazánkban. Ugyan az elmúlt évben csökkent a koraszülöttek száma a megyében, mégis indokolt felhívni a figyelmet a problémára a koraszülöttek világnapja alkalmából.

Gyeszát Zsolt

Szerdán vihették haza – közel négy hónapos kórházi ellátás után – szülei azt a kecskemét-hetényegyházi kisbabát, aki a 23. hét 4. napján született 490 grammal. Flóra az orvosok szerint teljesen egészséges.

A 2500 grammot el nem érő újszülötteket, illetve a 24. terhességi hét után, de még a 37. terhességi hét előtti időszakban világra jött babákat sorolják a koraszülöttek közé – tudtuk meg Jaklovics Ferenc szülész-nőgyógyász főorvostól, november 17-e, a koraszülöttek világnapja okán. Stresszhelyzet, fizikai leterheltség is vezethet koraszüléshez, de mégsem ezek a legjellemzőbb okok a nagyatádi főorvos szerint. – Sokkal inkább az alultápláltság és az azzal gyakran társuló dohányzás áll a koraszülés hátterében – mondta. – Ez utóbbi eset sajnos a megyében is viszonylag gyakran előfordul.

Ám egy pozitív tendenciát is lát a szakember a várandós nők többségénél: egyre alaposabban igyekeznek odafigyelni a megfelelő életvitelre, táplálkozásra és a szűrésekre.

A KSH élveszületéseket összefoglaló adataiból megtudtuk: 2016-ban 2702 somogyi gyermek született, ebből 289 baba volt koraszülött. Ehhez képest 2017-ben 2636 somogyi újszülött volt, abból pedig 218 koraszülött.

Jaklovics Ferenc elmondta: ha a terhesség esetleges problémáinak kiszűrésekor időben kórházba kerül a várandós anyuka, a koraszülés is nagyobb eséllyel megelőzhető. Például az ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmazó terhesvitaminok is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egészséges legyen a magzat. – Terhesség alatt az anyagcsere 10-20 százalékkal megemelkedik, így a vitamin-, ásványi anyag-, nyomelem-szükséglet is növekszik – mondta a főorvos.

A szakemberek által javasolt terhesvitamin az ideális szintet tartja fent a szervezetben, így a baba is megfelelő körülmények között fejlődhet. – Probléma, hogy a rossz szociális körülmények között élő szülők sokszor nem jutnak ideális mennyiségű vitaminhoz és ásványi anyaghoz, ami fontos lenne a koraszülés elkerülésének szempontjából is – mondta Jaklovics Ferenc. – Persze, sokszor azt is hangoztatják, hogy a terhesvitaminoktól túl nagy lesz a baba súlya. Ez nem igaz. Azoknál a szülőknél, akik maguk is nagy súllyal születtek, a babának is megvan erre az esélye. Aki gyermekvállalásra készül, annak már a babaprojekt tervezésekor érdemes terhesvitamint fogyasztani. Fontos összetevője ezeknek a folsav, mely ha megfelelő szinten van a szervezetben, kizárja a velőcsőzáródási rendellenességet is.

A főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy megfelelő környezetnek nagy szerepe van abban, hogy a koraszülött baba behozhassa a lemaradást. – Fontos az anyatejes táplálás, az anyatej az egyik legbiztonságosabb táplálékforrás a kicsiknek – tette hozzá a főorvos. – A koraszülöttekre nagy veszélyt jelentő fertőzések lehetőségét is csökkenti, s az anyatej mellett nagyobb esély van arra, hogy gyorsabban növekedjenek a súlyban elmaradt babák és behozzák lemaradásukat egészséges társaikhoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában