nyári tábor

2019.08.29. 20:00

Talentumok ismerkedtek a gimnázium világával

Szlalompályán közlekedő robotok, kilövellő rakéta és füstölő vulkán. Érdekes kísérletekkel várták az általános iskolásokat a Táncsics gimnázium tehetségtáborában. Több mint félszáz nyolcadikos ismerkedett meg a nagy múltú kaposvári gimnázium világával.

Góz Lilla

Jód és alumínium került a vulkánba, víz hatására pedig füstölni kezdett. Ecetet és szódabikarbónát tettek műanyag flakonba, amely elegye rakétaként lövelt ki.

– Nagyon érdekes kísérletek voltak és tetszett, hogy minket is bevontak – mondta el Őszi Janka, a Zrínyi iskola tanulója. Hozzátette: sok fiatallal megismerkedtek és jó közösség alakult ki. Testvérével Őszi Nórával a Táncsicsban tanulnának tovább angol és matek szakirányon. Egy szlalompályán közlekedő robotokkal is találkozhattak a diákok az informatika teremben. A World Robot Olympiad országos döntőjében második helyezett Albrecht Bálint, Kiss Tamás, Osztopáni Kristóf alkotta csapat mutatta be az általános iskolásoknak.

– Mindössze egy éve működik robotika szakkörünk, nagy öröm volt, hogy az országos versenyen hajszállal maradtak csak le az első helyről – mondta el Biczóné Lengyel Beáta. A matematika és informatika szakos tanár hozzátette: a gimnazistáknak nulláról kellett megépíteni a robotokat segédeszköz nélkül, majd beprogramozni és két perc alatt végighaladni a versenypályán.

– Több mint egy évtizede szervezünk somogyi általános iskolás diákoknak tehetségtábort – mondta el Reőthy Ferenc, a Táncsics gimnázium igazgatója. Hozzátette: az iskolák két legtehetségesebb diákjukat delegálják, akik három napot töltenek el az iskolában.

 

– Játékos formában, szórakoztatóan mutatjuk be a képzéseket, de nem titkolt célunk, hogy a most nyolcadikba menő tanulókat megnyerjük, hogy egy év múlva itt folytassák tanulmányaikat – jegyezte meg Reőthy Ferenc. A tábor első napján a patcai Katica tanyára is ellátogattak a tanulók, a második napon a képzéseket mutatták be, délután lovagbemutatót láthattak, este pedig szalonnasütés és karaoke várta a táborozókat. Pénteken a záró napon egészségvédelmi vetélkedők színesítették a programokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában