70 év

2019.11.17. 15:30

Tánccal fűszerezett időutazáson jártak

Fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Somogy Táncegyüttes. Nagyszabású programsorozattal emlékeznek vissza az együttes egykori és jelenlegi tagjai a hét évtizedre. Az elmúlt évek legmeghatározóbb koreográfiát mutatták be az Almárium című előadásukon.

Koszorus Rita

Zsúfolásig megtelt az Együd Árpád Kulturális Központ színházterme szombaton, telt ház előtt lépett színpadra a hetven éves Somogy Táncegyüttes. A táncosok bemutatóját minden koreográfia után vastaps fogadta. A virtuóz táncosok fergeteges hangulatot varázsoltak az Agórába.

 

A kerek évforduló kedvéért azok a táncosok is újra leporolták fellépő cipőjüket, akik már nem tagjai az együttesnek. Öt generáció közel százhetven táncos adott elő tizenöt koreográfiát. – Úgy válogattuk össze a repertoárt, hogy a lehetőségekhez mérten de felöleljék ezt a hosszú-hosszú hetven esztendőt – mondta kérdésünkre Csikvár Gábor, a Somogy Táncegyüttes menedzsere. – Többnyire olyanokat mutatunk be, amelyek fesztiválnyertes darabok volt, vagy valamiért mérföldkőként vonultak be a művészeti közösségünk életébe – fűzte hozzá. Így, a somogyi táncok mellett többek között erdélyi, szatmári, mezőségi és rábaközi motívumokat is felfedezhetett a közönség.

A régi táncosokkal kibővült Somogy Táncegyüttes legidősebb férfi tagja nyolcvan éves volt, legidősebb női táncosként pedig a hetvenhárom éves Máté Erzsébet lépett színpadra. – Tíz évig táncoltam a Somogy Táncegyüttesben – mondta lapunknak Máté Erzsébet. – Azóta is szeniorként visszajárok táncolni, eddig minden fellépésen itt voltam. Nagyon hiányzik a közösség, mindenkire úgy tekintettem, mintha a családtagjaim lennének, és ez az évek során sem változott.

Jakab Máté napjaink somogyos generációját erősíti, reménykedve nézte, ahogy a szeniorok is táncra perdülnek. – Nem gyakran van az embernek alkalma együtt dolgozni olyanokkal, akik adott esetben évtizedekig erősítették a Somogy Táncegyüttest – mondta a fiatal táncos. – Jó látni őket, hogy még idősebb korban is ennyire aktívak, csak remélni tudom, hogy idősebb koromba én is még felveszem a táncos csizmámat.

A gálaesten Szita Károly, Kaposvár polgármestere a város megbecsülésének jelképeként egy emléktáblát adott át a kerek évfordulót ünneplő táncegyüttes menedzserének Csikvár Gábornak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában