Matekverseny

2019.03.09. 20:18

Taroltak a Honvéd Utcai Tagiskola diákjai a Zrínyi-matekversenyen

A Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny Somogy megyei fordulójának legjobbjait díjazták szombaton délelőtt a kaposvári városházán. Összesen 94 tanuló kapott jutalmat, a legtöbben egyéni versenyben értek el kimagasló eredményt.

Marosi Gábor

 

Országosan csaknem hatvanezer diák oldotta meg a jubileumi XXX. Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny első fordulójának feladatait. A részvevők között több mint tizennégyezer hatszázan határon túli diákok voltak.

Somogy megyében hat város, nyolc iskolájában zajlott a megyei forduló, ezen összesen 1154-en vettek részt. A városházán azt a legeredményesebb 94 diákot jutalmazták, akik évfolyamonként az első tízben végeztek.

Kéki Liza, a Honvéd Utcai Tagiskola harmadik osztályos tanulója idén a harmadik helyet szerezte meg. Liza szerint az egy évvel korábbi feladatok könnyebbek voltak. Tavaly több pontot szerzett, mint idén, de most jobb eredményt ért el. Felkészítő tanára Vigh Marianna úgy fogalmazott: Liza tehetségét hamar felismerte, látszott rajta, hogy szereti a matematikát, ami jó alap és kiindulópont.

Az ötödik osztályos Petrók Viktor évfolyamában idén a negyedik legjobb matekos lett. A felsős tanuló szerint elengedhetetlen a jó logika, ahhoz, hogy valaki jó legyen matematikából. Édesanyja Petrókné Tabi Barbara büszke volt gyermekére. Viktor első osztályos kora óta vesz részt matematika versenyen, de ilyen komoly eredményt még nem ért el – tette hozzá. A Zrínyi Ilona matematikaverseny legeredményesebb általános iskolája idén a kaposvári Honvéd Utcai Tagiskola lett.

Kiváló matekosok a somogyiak

Trembeczki Csaba, a XXX. Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny megyei szervezője kérdésünkre elmondta: a somogyi diákok többsége tehetséges matematikából. Ez nemcsak ezen a versenyen, hanem más megmérettetésen is tapasztalható. A verseny még nem mindenkinek ért véget, hiszen az első helyezettek közül továbbmehetnek az országos döntőbe azok, akik egy bizonyos ponthatárt elértek. Az országos döntőt egyébként április 12 és 14-e között rendezik meg Szombathelyen.

A 10. helyezést elért tanulók:

Müller Linda – 2. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Kekecsné Balogh Ágnes

Radák Zsombor – 3. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Vejki Veronika

Troll Bálint – 4. évfolyam

Somssich Imre Általános Iskola, Hetes

felkészítő tanára: Laczó Judit

Ligeti Ábel – 5. évfolyam

Reich Károly Ált. Isk. és AMI, Balatonszemes

felkészítő tanára: Kazsokiné Reinhardt Katalin

Keller Krisztián József – 6. évfolyam

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimn.

felkészítő tanára: Mikola Ferenc

Jandzsó Marcell – 7. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Andrea

Frang Mercedesz – 8. évfolyam

Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimn. és Ált. Isk.

felkészítő tanára: Dr. Witzlné Horváth Anita

9. helyezést elért tanulók:

Sovák Réka – 2. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Ratkóczy Gáborné

Novotny Márk – 3. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Savanyó Tiborné

Nedeczky Bettina – 4. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanárai: Szőke Valéria

Gyenes Fanni – 5. évfolyam

Siófoki Beszédes József Általános Iskola, Siófok

felkészítő tanára: Banai Zoltánné

Lengyel Petra – 6. évfolyam

Marcali Noszlopy Gáspár Ált. Isk. és AMI, Marcali

felkészítő tanára: Bohár Zsófia

Bölcsik Zoltán – 7 évfolyam

Zamárdi Fekete István Ált. Isk.

felkészítő tanára: Galóné Kárpáti Ildikó

Ottó Fruzsina – 8. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Andrea

8. helyezést elért tanulók:

Végh Krisztina – 2. évfolyam

Benedek Elek Tagiskola, Kaposvár – Kaposfüred

felkészítő tanára: Fekete Edit

Fodor Mihály – 3. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Szelczi Ivett

Szabó Dávid – 4. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Petőné Mózes Gabriella

Szőcs Márton – 5. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanárai: Sziládics Judit

Szentkuti-Kiss Örs – 6. évfolyam

Zamárdi fekete István Általános Iskola, Zamárdi

felkészítő tanára: Galóné Kárpáti Ildikó

Szabó Dániel – 7. évfolyam

Gróf Széchenyi István Ált. Isk., Balatonföldvár

felkészítő tanára: Németh Judit

Dross Izabell – 8. évfolyam

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Ált. Isk.

felkészítő tanára: Schifferer Edina, Oroszlán Mária

7. helyezést elért tanulók

Kovács Noémi – 2. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Deákné Néth Rita

Belányi Lilla – 3. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Kassai Szilvia

Pálfi Marcell – 4. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Szelczi Ivett

Szarka Jonka – 5. évfolyam

Deák Ferenc Általános Iskola, Barcs

felkészítő tanára: Nagy Istvánné

Ligeti Blanka – 6. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Tiborné

Kiss Benedek – 7. évfolyam

Kaposvári Csokonai Mihály Ált. Isk. és Gimnázium

felkészítő tanára: Mikola Ferenc

Németh Márton – 8. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Dömötör Zoltán

6. helyezést elért tanulók:

Hajgató Anna Luca – 2. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Kis-Tart Éva

Török Noel József – 3. évfolyam

Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola, Bal.fenyves

felkészítő tanára: Gyanó Józsefné

Varga Richárd – 4. évfolyam

Kaposvári Csokonai Mihály Ált. Isk. és Gimn., Kaposvár

felkészítő tanára: Pusztai Judit

Parragi Lóránt – 5. évfolyam

Toponári Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Láris Tamás

Röhrig Barna – 6. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Tiborné

Tóth Martin – 7. évfolyam

Zamárdi Fekete István Ált. Isk.

felkészítő tanára: Galóné Kárpáti Ildikó

Szabó Viktória – 8. évfolyam

Hunyadi János Általános Iskola, Kaposmérő

felkészítő tanára: Fila Gyula

5. helyezést elért tanulók:

Nagy Dorka – 2. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Deákné Néth Rita

Kollár Júlia Rita – 3. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Zsuponyó Norbert

Mészáros Réka – 4. évfolyam

Toldi Lakótelepi Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Ferinczné Kozma Anna

Radó Barnabás Tamás – 5. évfolyam

Berzsenyi Dániel Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Milánkovics Balázs

Pap Attila Bálint – 6. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Dömötör Zoltán

Őszi Janka – 7. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanárai: Dömötör Zoltán

Szabó Vivien – 8. évfolyam

Zamárdi Fekete István Általános Iskola

felkészítő tanára: Galóné Kárpáti Ildikó

4. helyezést elért tanulók:

Horváth Zalán – 2. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Taubertné Czink Szilvia

Surányi Teréz – 3. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Szelczi Ivett

Hartmann Zsófia – 4. évfolyam

Barcsi Arany János Általános Iskola, Barcs

felkészítő tanára: Racsek Józsefné

Petrók Viktor – 5. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Andrea

Varga Dániel – 6. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Dömötör Zoltán

Szőke Zsombor – 7. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Tiborné

Szabó Zsombor – 8. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Sándorné Nagy Veronika

3. helyezést elért tanulók:

Makár Dénes – 2. évfolyam

Siófoki Beszédes József Általános Iskola, Siófok

felkészítő tanára: Pollákné Nyári Erzsébet

Kéki Liza – 3. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Vígh Marianna

Szabó Zsombor – 4. évfolyam

Gróf Széchényi Imre Általános Iskola, Balatonföldvár

felkészítő tanárai: Várszegi Marianna

Sándor Katinka Zita – 5. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Agócsné Horváth Andrea

Hegedüs Barna – 6. évfolyam

Kaposvári Csokonai Mihály Ált. Isk. és Gimn., Kaposvár

felkészítő tanára: Mikola Ferenc

Hajdu Márton – 7. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Horváth Andrea

Surányi László – 8. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Sándorné Nagy Veronika

A középiskolai verseny gimnáziumi kategóriájában 3. helyezést elért tanulók:

Fogarasi András – 9. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium,

felkészítő tanára: Tóthné Berzsán Gabriella, Kubatov Antal

Kovács Zsófia – 10. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium,

felkészítő tanára: Szigeti Tamás, Trembeczki Csaba

Várteleki Richárd – 11. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium,

felkészítő tanára: Ruffné Szakály Zsuzsanna, Kubatov Antal

Ősz Zoltán – 12. évfolyam

Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium

felkészítő tanára: Bognárné Lázár Magdolna, Káplár Veronika

A 2. helyezést elért tanulók:

Borsodi Boglárka – 2. évfolyam

Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Taubertné Czink Szilvia

Mátyás Eszter – 3. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Vejki Veronika

Komáromy László Milán – 4. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Kovács Imréné

Barta Míra – 5. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Sziládics Judit

Szarka Regő – 6. évfolyam

Barcsi Deák Ferenc Általános Iskola, Barcs

felkészítő tanára: Nagy Istvánné

Őszi Nóra – 7. évfolyam

Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Dömötör Zoltán

Vajda Donát – 8. évfolyam

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Ált. Isk.

felkészítő tanára: Schifferer Edina, Oroszlán Mária

A gimnáziumi kategóriában 2. helyezést elért tanulók következnek.

Molnár Róza – 9. évfolyam

KSZC Dráva Völgye Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, Barcs

felkészítő tanára: Madarász Katalin

Gazda Fanni – 10. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

felkészítő tanára: Szigeti Tamás, Trembeczki Csaba

Oláh Emese – 11. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium,

felkészítő tanára: Ruffné Szakály Zsuzsanna, Kubatov Antal

Balogh Árpád Mátyás – 12. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium,

felkészítő tanára: Drankovics József, Horváth László

Az 1. helyezést elért tanulók:

Gyurka Bence – 2. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Ratkóczy Gáborné

Komáromy Máté Pál – 3. évfolyam

Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI, Siófok

felkészítő tanára: Zsuponyó Norbert

Illés Balázs – 4. évfolyam

Siófoki Beszédes József Általános Iskola, Siófok

felkészítő tanára: Horváthné Kincses Anita

Nyers Alexandra – 5. évfolyam

Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali

felkészítő tanára: Guriczáné Kaposi Györgyi

Fodor Ábel – 6. évfolyam

Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár

felkészítő tanára: Agócsné Horváth Andrea

Borsos Barna – 7. évfolyam

Széchenyi Általános Iskola, Siófok

felkészítő tanára: Csepreginé Kovács Erzsébet

Brucker Péter – 8. évfolyam

Zamárdi Fekete István Ált. Iskola

felkészítő tanára: Galóné Kárpáti Ildikó

A verseny gimnáziumi kategóriájában 1. helyezést elért tanulók:

Tóth Bálint – 9. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

felkészítő tanára: Tóthné Berzsán Gabriella, Kubatov Antal

Papp Zsombor – 10. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

felkészítő tanára: Trembeczki Csaba

Balla Ábel – 11. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

felkészítő tanára: Ruffné Szakály Zsuzsanna, Kubatov Antal

Balogh Marcell – 12. évfolyam

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

felkészítő tanára: Drankovics József, Horváth László

A szakgimnáziumi kategória legeredményesebb versenyzői:

Balla Violetta – 9. évfolyam

Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Koll.

felkészítő tanára: Horváth Irma

Weisz Zoltán – 10. évfolyam

KSZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Tab

felkészítő tanára: Nagy Judit

Dávid Martin – 11. évfolyam

KSZC Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimn-a. és Szakközépisk.-ja

felkészítő tanára: Borbényiné Molnár Hajnalka, Ferka Gabriella, Molnár Imre

Námeth János – 12. évfolyam

KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma és Szakközépiskolája

felkészítő tanára: Molnár Bernadett

A legjobb alsós általános iskolás csapatok:

2. évfolyamon első helyezést ért el a

Honvéd Utcai Tagiskola csapata (Borsodi Boglárka, Horváth Zalán, Hajgató Anna Luca)

3. évfolyamon első helyezett a

Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI csapata (Komáromy Máté Pál, Kollár Júlia Rita, Novotny Márk)

4. évfolyamon első helyezett a

balatonföldvári Gróf Széchényi Imre Ált. Isk. csapata (Szabó Zsombor, Koncsag Máté Mihály, Ricza András)

A legjobb felsős általános iskolás csapatok:

5. évfolyamon első helyezett a

Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI csapata (Barta Mír, Szőcs Márton, Szalai Csongor)

6. évfolyamon első helyezett a

Zrínyi Ilona Magy-Ang. Két Tan. Nyelvű Tagisk. csapata (Varga Dániel, Pap Attila Bálint, Puppi Barna)

7. évfolyamon első helyezett a

Zrínyi Ilona Magy-Ang. Két Tan. Nyelvű Tagisk. csapata (Őszi Nóra, Őszi Janka, Nedeczky Karolina)

8. évfolyamon első helyezett a

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Ált. Isk. csapata (Vajda Donát, Dross Izabell, Loján Benedek)

A legjobb gimnazista csapatok:

9. évfolyamon: első helyezést ért el a

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata (Tóth Bálint, Fogarasi András, Vida Zóra)

10. évfolyamon: első helyezést ért el a

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata (Papp Zsombor, Gazda Fanni, Kovács Zsófia)

11. évfolyamon: első helyezést ért el a

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata (Balla Ábel, Oláh Emese, Várteleki Richárd)

12. évfolyamon: első helyezést ért el a

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata (Balogh Marcell, Balogh Árpád Mátyás, Ötvös Bettina)

A verseny középiskolás kategóriájának legeredményesebb felkészítő tanárai:

Borbényiné Molnár Hajnalka, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimn. és Szakköz. tanára

Kubatov Antal, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára

Ruffné Szakály Zsuzsanna, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára

Trembeczki Csaba, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny legeredményesebb felkészítő tanárai:

Dömötör Zoltán, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagisk. tanára

Agócsné Horváth Andrea, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanára

Galóné Kárpáti Ildikó, a zamárdi Fekete István Általános Iskola tanára

Guriczáné Kaposi Györgyi, a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola

Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskolájának tanára

Horváth Andrea, a Honvéd Utcai Tagiskola tanára

Horváth Tiborné, a Honvéd Utcai Tagiskola tanára

Mikola Ferenc, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Ált. Isk. és Gimn. tanára

Ratkóczy Gáborné, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanára

Sándorné Nagy Veronika, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanára

Szelczi Ivett, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanára

Taubertné Czink Szilvia, a Honvéd Utcai Tagiskola tanára

Zsuponyó Norbert, a siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola tanára

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány 2004-ben három kategóriában indított útjára vándorserleget: a megye legeredményesebb általános iskolája, a régió legeredményesebb 8, illetve 6 osztályos gimnáziuma. A 2009-es évtől a MATEGYE Alapítvány régiónként a legeredményesebb 4 osztályos gimnázium és szakközépiskola részére is alapított vándorserleget.

A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei legeredményesebb általános iskolája idén a kaposvári Honvéd Utcai Tagiskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában