kis bolt, kis forgalom

2018.02.01. 14:15

Több faluban egy-egy napra, másutt végleg bezár a bolt

Egy napig zárva: ezzel a bejelentéssel állt elő a napokban a főként vidéki települések kisboltjait tömörítő COOP-hálózat vezetése. Vagyis az üzleteik hét közben egy napon át nem fognak tudni kinyitni, mert enélkül nem lehet kigazdálkodni a dolgozóik garantált bérminimumát és a munkaerőhiánnyal is küzdenek.

Kovács Gábor

Azóta módosult a bejelentés azzal, hogy az elsődleges hírekkel ellentétben nem hétfőn, hanem kedden vagy szerdán maradnak zárva majd a boltok, főként a kistelepüléseken.

Ezeken a kistelepüléseken döntően egy eladós élelmiszerüzleteket működtetnek. Rájuk is vonatkozik az 5+2-es munkarend, vagyis a heti öt munkanap mellett két pihenőnapot kell biztosítani az egyetlen dolgozónak. Mivel a szombat viszonylag forgalmas, ezért a vasárnap mellett egy hét közbeni pihenőnap jár. Még nagyobb gond, hogy a kis bevétel miatt sok helyen részmunkaidőben kell dolgozókat alkalmazni, mert a kisebb forgalom nem termeli ki a hosszabb nyitva tartást.

A múlt év végén bezárt a boltjuk Kőkúton és Alsótapazdon, tudtuk meg Hatta Józseftől, a Kapos COOP Zrt. kereskedelmi ügyvezetőjétől. Ha nem változik a helyzet, szerinte két-három éven belül akár tíz település élelmiszerüzlete is veszélybe kerülhet csak a kaposvári járásban. A legkritikusabb a helyzet az 500 lélekszám alatti településeken. Egyre nehezebben tart el egy kistelepülés egy boltot. Hatta József hozzátette: a magánkereskedők is hasonló cipőben járnak. Az ágazat kormányzati segítséget vár. Szerinte további gond a mozgóárus kereskedelem szabályozatlansága a falvakban.

A falusi kisboltok nehéz helyzetét támasztják alá az országos statisztikai adatok is. A kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 nyarán 12 ezer bolt működött, főként élelmiszerüzletek. Egy évtizeddel ezelőtt viszont még 15 ezer üzletet tartottak nyilván. A kétezer főnél kisebb boltos települések száma tavaly 2198 volt, tíz évvel korábban pedig 2289. Vagyis a kitelepülésekről 91 bolt tűnt el, és kérdés, hogy nyíltak-e újak helyettük. A COOP-nál a kormánnyal egyeztetnének a lehetséges kedvezményekről.

Kérdésünkre a COOP Hungary Zrt azt közölte: a kereskedelmi tevékenységükön túl egyfajta missziót látnak el azzal, hogy üzleteikkel a működőképesség határáig kitartanak a hátrányosabb helyzetű kistelepüléseken is. Felelősnek érzik magukat a dolgozóikért, és egyetlen bevásárlási lehetőségként tartoznak ezzel a vevőiknek is. Ezért tömeges nyitva tartás korlátozás nem szerepel a terveik között. Szükségesnek tartják azonban az állami támogatást. A javaslatuk célja az, hogy ezek a települések ne néptelenedjenek el, ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe az ott élők. Hozzátették: az egész nemzetgazdaságra nehezedő jelentős munkaerőhiány enyhítésére igénybe veszik majd a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek által biztosított lehetőségeket is.

EU-konform támogatási rendszert dolgozna ki a kormány, amellyel támogatná azokat a kisvállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt, tudta meg a Magyar Idők. Eszerint már a kabinet asztalán vannak az adókönnyítésre és más közvetlen támogatásra vonatkozó javaslatok, most már csak a megfelelő törvénycsomagot kell kidolgozni.

Újabb forgalomnövekedéssel számolnak a kereskedők

A KSH kimutatása szerint novemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az élelmiszer és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,7 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. – Érezni lehet a forgalomnövekedést – hangsúlyozta Sándor Zsolt kaposvári kiskereskedő. – Sokan kijöttek a korábbi svájci frankos devizacsapdából, az adóterhek csökkentek, a kedvezmények köre bővült, több pénz maradt a családoknál, s ezek összessége érződhet a somogyi üzletek bevételén is.

Közel 50 dolgozót foglalkoztat, s 11 üzletet tart fenn a Lengyeltóti Coop Zrt., mely – nyereség mellett – több mint 700 millió forint bevétellel zárta az évet. Teveli László elnök rámutatott: a térségben található boltok forgalma eltérően alakult náluk is, a nagyobb településeken – Lengyeltóti, Somogyvár – magasabb mértékben nőtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában