fejlődés

2018.11.29. 14:00

A gyár nem állhat le, a hiányzók munkáját is muszáj elvégezni

Egy év alatt 16,3 százalékkal csökkent az állástalanok száma Kaposváron, az elmúlt 18 év legalacsonyabb októberi munkanélküliségét regisztrálták. Megyénkben 9,9 százalékkal kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván: az ipar, az élelmiszeripari, az építőipar és a szolgáltatás is egyre több embernek ad biztos megélhetést.

Harsányi Miklós

A megyei kormányhivatal legfrissebb adatai szerint október végén 12 305 álláskeresőt regisztráltak, míg tavaly ilyenkor 13 663-an szerepeltek a kimutatásban. A 6397 nőn kívül 5908 férfit tartottak számon, 3518-an szakmunkás-bizonyítvánnyal próbáltak elhelyezkedni, s a 2758 érettségizett mellett 460 diplomás volt. A felmérésből az is kiderült: a munkanélküliek 19,5 százaléka 25 éves vagy fiatalabb, 48,7 százaléka 26-50 év közötti, 31,8 százalékuk ötven feletti.

– Cégünk tíz dolgozóval többet foglalkoztat, mint egy éve – mondta Peres Norbert, a kaposvári Fusetech Kft. gyárigazgatója. Hozzátette: összesen 330 munkatársuk van, s azt tapasztalják, hogy a munkaerő-hiány egyre erősebben érzékelhető az iparág egészében. Új munkaerőre nekik is szükségük van: az operátorokon kívül szerszám-készítőkre és géplakatosokra is. Megfelelő végzettségű, s gyakorlattal rendelkező szakemberből 15-öt rögtön alkalmazni tudnak.

A túlóra emeléssel kapcsolatos legújabb javaslatok kapcsán Peres Norbert rámutatott: a munkáltatók szempontjából kedvező lehetőség, hogy 250-ről 400-ra növelnék az éves keretet, így a munkaerő-hiányból fakadó termelési gondokat könnyebb lesz áthidalni. Ha egy cégnél a szükségesnél kevesebben dolgoznak, akkor túlórával kompenzálják a problémát. A Fusetechnél két műszakban dolgoznak a munkások, s ha átlag feletti megrendelést kapnak, akkor munkaszervezéssel kell megoldaniuk a feladatot, mivel határidőre el kell készüljön az áru. Peres Norbert hangsúlyozta: a munkaerő-hiányra adott másik lehetséges válasz az oktatás, továbbképzés. Munkatársaik egy része OKJ-s tanfolyamra jár: pneumatikus, villanyszerelő és emelőgép-kezelő képesítést is szerezhetnek a cég anyagi támogatása mellett. Az utóbbi időben 15-en sajátítottak el új szakmát.

Martzy Ferenc, a siófoki Marci Pékség tulajdonosa kiemelte: az utóbbi időben 15 munkatársat vettek fel. Pék, gépkocsivezető és bolti eladó is van az új dolgozók között, bár tény, „vándormadarak” szinte mindig előfordulnak, akik rövid időn belül újabb állás után néznek. A Balaton parti munkahelyekre jellemző szezonalitás a sütőiparban fokozottan érvényes: télen közel 65 munkást foglalkoztatnak, a nyáron legalább 85-öt.

Behatárolt túlóra

– Az autóbusz vezetőknél a túlóra lehetősége erősen behatárolt, ezt a kollektív szerződés is szabályozza – hangsúlyozta Illés László, a Kaposvári Közlekedési Zrt. szakszervezeti vezetője. – A vezetési időt szigorúan szabályozza a törvény. A sofőrök hetente legfeljebb 56 órát ülhetnek a volán mögött, s naponta maximum kilenc óra lehet a vezetési idő, ami heti két alkalommal 11 órára növelhető. Fontos, hogy ezt a túlórát a következő két hétben vissza kell kapniuk a dolgozóknak.

Lényegesnek tartja, hogy a kaposvári buszvezetők jó munkakörülmények között dolgoznak, az elmúlt időszakban számottevően nőttek a bérek. Illés László szerint általánosságban elmondható: a túlóra emelés révén tovább nőhet a dolgozók leterheltsége, s a jelenleginél kevesebb időt töltenek a családjukkal.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában