Horgászat

2019.03.02. 12:00

Új stégeket kapnak a pecások

Új stégeket állítanak, megerősítik a partot, s eközben már az évadnyitó versenyt szervezik: a Gyertyánosi Horgászegyesület felkészült a mozgalmas tavaszi idényre. Áprilistól öt fordulós bajnokságra hívják a pecásokat.

Harsányi Miklós

 

– Az egyesületünk ettől az évtől működtetésre átvette a ropolyi horgásztavat – mondta Talián Tamás, a szervezet elnöke. – Tíz éves bérleti szerződést írtunk alá, s most az 1,2 hektáros tó partoldalát erősítjük meg. Egy hete indult a munka, s reményeink szerint március végére befejeződik a csaknem 800 méter hosszú szakasz rendbetétele. A területen további munkát ad a stégcsere: a régieket kiemelték, s 30 újat állítanak fel.

A Tókaji parkerdőben három nevelő tavat vett át a horgászegyesület, s így saját részre tenyésztenek majd halat. Úgy számolnak: évente nagyjából 25 mázsa pontyot szállíthatnak el, s a változás nyomán várhatóan több pénz marad a jövőben a karbantartási feladatokra. Talián Tamás azt mondta: a ponty, az amúr, a kárász és a keszeg mellett süllőt és harcsát is foghatnak tavukban a szerencsés horgászok, akik új programokra is számíthatnak ebben az évben. Március 17-én tartják az évadnyitó versenyüket, s a nyílt, öt fordulós bajnokság áprilisban veszi kezdetét. Havonta lesz egy-egy megméretés, a rendezvénysorozat augusztusban zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában