Helyi közélet

2017.08.14. 18:33

Új vesével, májjal is teljes életet lehet élni

Szervátültetett gyerekek, szüleik és egészséges testvéreik táboroztak Balatonszemesen, tizennegyedik alkalommal kínálnak pihenési lehetőséget a családoknak. A szervezők célja, hogy bebizonyítsák, a szervátültetés után teljes életet lehet élni.

Góz Lilla

Az udvaron kőfestés, a termekben pedig készült a gyöngykép, vagy éppen a papírmedálok. A száz résztvevő több érdekes programon, kézműves-foglalkozásokon vehetett részt az egy hét alatt. A gyerekekben egyvalami közös volt,

mindegyikük valamilyen szervi átültetésen esett át. Varga Dominik májusban esett át szervátültetésen, egyszerre kettőn: szüleitől kapott vesét és májat. A legtöbb gyereknek a szülei voltak a donorai, mint például Leventének is. A kisfiú felkerült a donorlistára, de évek óta vártak gyerekvesére, majd közben ahogy felcseperedett, az édesanya veséjét sikerült átültetni.

– A szervátültetés sok gyereknek az életet jelenti, a donorokhoz való jutás viszont nem könnyű – mondta Máté Zoltán, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának vezetője. A szakember hozzátette: Magyarországon főként máj-, szív- vese- és tüdőtranszplantációt végeznek gyerekeknél. Kiskorú donor viszont kevés van, a legtöbb esetben a szülők adják szerveiket a gyermeküknek.

A 14. alkalommal megrendezett Mi is nyaralunk elnevezésű táborban száz transzplantált kisgyerek vehetett részt. A szervezők szerint ez a találkozás a legjobb gyógymód a résztvevők számára.

Szalamanov Zsuzsanna, a Transzplantációs Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a céljuk, hogy bebizonyítsák a szülőknek, gyerekeknek, hogy a szervátültetés után teljes életet lehet élni. – Nincsenek hátrányban egészséges testvéreikhez képest, nem kell burokban tartani a gyerekeket, arra kell vigyázni, hogy időben bevegyék gyógyszereiket, igyanak sok folyadékot és éljenek – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában