Muscle Beach - fotó, videó

2019.08.04. 18:05

Újra Siófokon találkoztak az erő rajongói

A hétvégén ismét minden a testről és az erőről szólt a három napos Muscle Beachen Siófokon. A pénteken kezdődött rendezvényen számos sportág képviseltette magát és rendezett versenyeket amatőröknek és profiknak egyaránt.

Barkóczy László

Kovács Zsolt, a Body Builder webmagazin vezetője, az esemény segítője és szervezője elmondta, hogy ebben az évben is igen sok programmal várták az érdeklődőket.

– Maga az ötlet amerikai, Californiában rendeznek hasonló parádét az erősportoknak, de itt mi Siófokon évről-évre túlszárnyaljuk azt. Jobb a hangulat, több a látogató és sokkal több sportág képviselteti magát, hisz eljöttek az erős emberek, a testépítők és a crosfitterek is. Ebben az évben igazán nagy nevű sportolókat sikerült meghívni a rendezvényre, hogy versenyezzenek, vagy csak megosszák tapasztalataikat az érdeklődőkkel. Eljött Kirill Sarychev, a világ egyik legjobb fekvenyomója, de Brandon Curry is, akiről elmondhatjuk, hogy a világ egyik legjobb testépítője. Hat hét múlva indul a testépítők legnagyobb versenyén, és jó esélyei vannak a győzelemre. Előadást és bemutatott tartott Petr Petras is, aki erőemelő világcsúcstartó. De rajtuk kívül is ellátogatott a hétvégén ide minden erősportág jeles hazai és külföldi képviselője.

A programok a Siófoki Plázs területén több helyszínen, gyors egymásutánban váltották egymást egész hétvégén. Az időjárás olykor módosított az előzetes terveken, ugyanakkor ebben az évben a szervezők egy nagy sátort is felállítottak, ahol a fekvenyomó versenyek zajlottak és menedéket adtak egy-egy átvonuló eső elől mindenki számára.

Darázs Ádám, a Magyar erős Emberek Szövetségének vezetője elmondta, több versenyszámmal is készültek az érdeklődőknek a Muscle Beach helyszínén. – Pénteken a kamionhúzók versenyeztek, szombaton a Prémium Liga versenyei zajlottak. Ugyanezen a napon rendeztük a Felföldi játékokat is. Ezt a skót felföldi játékok mintájára rendezzük meg évek óta, a mai erősember sportok elődjének tekinthető. Vasárnap csapatverseny volt Herkuleseknek, amit egy bothúzó versennyel zártunk.

 

Ebben az évben a megszokottnál kisebb volt a Crossfittesek területe, de a versenyszám mégis különleges aktualitást kapott.

– Az indulóknak a Mermaid elnevezésű gyakorlatsort kellett végrehajtaniuk negyed óra alatt – magyarázza Szántó Sándor, a HunHeroWod szervezője. – Minél több ismétlést kell csinálniuk a versenyzőknek négy gyakorlatból, fekvőtámászból, felhúzásból, dobozon átlépésből kézisúlyzóval és egykezes szakításból szintén egykezes súlyzóval. Ez a gyakorlatsor egy megemlékezés illetve köszönetnyilvánítás a Hableány hajó katasztrófájában részt vevő civil- és hivatásos állomány munkájának.

A nagyszínpadon folyamatosan több kategóriában versenyeztek a testépítők és a fitness modellek a hétvégén.

A versenyzők Phisique, Welness és Bikini kategóriákban mérték össze tudásukat a versenyzők – mondta el kérdésünkre Kathi Béla, a verseny egyik bírája. – Minden kategóriába megközelítőleg tíz, tizenöt induló volt, és általánosságban elmondható, hogy erre az évre bizony nagyon felkészült versenyzők érkeztek.

A versenyeket és a bemutatókat követően pózolás oktatás, koncert, és ügyességi játékok zárták a Muscle Beach napjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában