a tudás útja

2019.03.25. 09:00

Utazzon, vagy maradjon a gyermek?

Utazzon vagy tanuljon helyben a gyerek? A kistelepüléseken élő szülők nagy dilemmájáról tartott kerekasztal-beszélgetést a közelmúltban a nagybajomi Alternaiv Egyesület.

Andricz Gabriella

Az első osztályos Boglárka reggel hatkor kel, majd busszal indul iskolába még hét óra előtt, és délután öt óra körül ér haza minden nap. A kislány szülei egy olyan iskolát választottak számára, ami a lakóhelyétől több mint húsz kilométerre, a városban található. Azt mondja, már megszokta az utazást, szereti az iskolát, csak hét végén unatkozik, mert a barátai távol vannak.

Boglárkához hasonlóan egyre több kisgyermek utazik minden nap több mint egy órát az iskola és otthona között. Nem kényszerből, szabad választásból, hisz a lakóhelyen is működik általános iskola. A szülők egy része úgy véli, egy városi iskolában biztosan jobb helye lesz a gyermeknek. Az indokok persze sokfélék, sok szülő attól tart, hogy a vidéki településeken maradó gyermekek közt egyre több a hátrányos helyzetű és problémákkal küzdő kisdiák. A szülők másik csoportja viszont a városból utaztatja a közeli falu kis iskolájába gyermekét, mert úgy gondolja, ott jobb helye lesz.

A nagybajomi Alternaiv Egyesület kerekasztal-beszélgetésén Mátraházi Tibor iskolapszichológus – aki több mint tíz éve foglalkozik a problémával – is ezt a témát boncolgatta. – Egy óvodából kikerülő kisgyermeknek a legfontosabb, hogy biztonságban, biztonságos környezetben érkezzen az iskolába – mondta. – Ez sok esetben egy hosszú folyamat során alakul ki az utaztatott gyermekek esetében, jó esetben két-három hónap alatt. És még ott a rengeteg új dolog, amivel az első osztályban meg kell ismerkedni. Ellenben az a gyermek, aki otthon van, ismeri a környéket, lehet, hogy már a tanítóját is egy kis előnnyel indulhat az akadályok leküzdésében.

Mátraházi Tibor iskolapszichológus a legfőbb problémát abban látja, hogy az utaztatott gyermek egy idő után elszigetelődhet, a saját településén nem találja otthon magát, nem lesznek barátai. A városba sem lesz mindig lehetősége beutazni szabadidejében, hogy találkozzon a társaival, ami pedig az adott korosztály egyik fontos dolga. – A gyermek számára a legfontosabb a közösség – mondta. – Lehet jó pedagógust, és szép iskolát kifogni, ha az adott osztály a gyermek számára nem megfelelő, nem fogja jól érezni magát a gyerek. Ez szerencse kérdése is, de az egy óvodából induló, jól összeszokott gyermekcsoport jó indulási alap lehet arra, hogy a későbbiekben is összetartó maradjon a közösség, és akár a településhez is kötődjön.

A lehetőségek ma már mindenki számára adottak a tehetség kibontakoztatása terén akár sportról, akár kultúráról van szó – mondták a kerekasztal beszélgetésen megjelent pedagógusok. – A legkisebb vidéki iskolákban is működik alapfokú művészetoktatás, az egyes sportágakon belül pedig jól működő versenyeztetési lehetőségek vannak. Ebben nem szabad különbséget tenni iskolák között. Ha valaki tehetséges valamiben, teljesen mindegy milyen iskolába jár, arra amúgy is fény derül – mondták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában