javuló egészség

2019.05.08. 18:51

Vadonatúj orvosi rendelőt adták át Balatonszemesen

Várták már a balatonszemesiek, hogy elkészüljön az új orvosi rendelő, sokan ellátogattak szerdán az épület ünnepélyes átadására. Nagy szükség volt már erre a beruházásra a településen, a régi rendelő elavult az évek alatt.

Gyeszát Zsolt

Korszerű, akadálymentesített orvosi rendelőt építettek Balatonszemesen. Impozáns, tágas épület, komfortos körülmények várják majd az embereket az elkövetkezőkben.

– Ünnep ez a mai nap a községünk életében, hiszen a településünk egy modern és akadálymentesített orvosi rendelővel gazdagodott – mondta köszöntőjében Takács József polgármester. A településvezető felidézte: a balatonszemesi és balatonőszödi önkormányzat közösen adott be pályázatot 2016-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyik felhívására. A projektben Balatonszemesen az új orvosi rendelő megépítése, Balatonőszödön akadálymentesítés volt a cél.

A polgármester hozzátette: megnyugtató számukra, hogy sok évi megpróbáltatás után az idén sikerült hosszú távra biztosítani a gyógyszertár működését is.

Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke is gratulált a fejlesztéshez a balatonszemesieknek, s látva, mennyien ellátogattak az átadóra, a közösséget méltatta. Arról is szólt, hogy az orvosi rendelő nem csak a községbeliek egészségmegőrzésében láthat el fontos funkciót, hanem akár az oda érkező turisták szempontjából is, hiszen Balatonszemes idegenforgalmi központ. Ha a távolról, külföldről érkezők is megtapasztalják, milyen helyen történik az egészségügyi ellátás, az csak jó hírét viszi Somogyországnak és a településnek.

Jövőbemutató fejlesztés valósult meg a községben

Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntőjében arról is szólt: valóban jövőbemutató fejlesztés valósulhatott meg, hiszen az egyik legfontosabb dolog az egészségünk, s annak megóvása. A balatonszemesiek most ennek érdekében tettek egy óriási lépést előre. – Azt hiszem, hogy egy ilyen ünnep megfelelő pillanat arra is, hogy egyfajta számvetést készítsünk – jegyezte meg. – Amióta a térség országgyűlési képviselője lehetek, a szemesivel együtt már több mint húsz orvosi rendelőt átadhattunk. Több mint egymilliárd forintot nyertünk el az elmúlt időszakban csak a térségünkben lévő orvosi rendelők megépítésére, felújítására egyaránt. A jövőben még várható jó néhány orvosi rendelő felújítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában