nyári ellenőrzés

2018.07.04. 19:20

Vásárokban is vizsgálódnak a revizorok

Fűszerezett, pácolt, előkészített húsok, fagylalt valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök: ezt is vizsgálják az augusztus 20-ig zajló nyári szezonális ellenőrzés során. Az akció a már megszokott, hagyományos célterületek és termékek mellett számos új ellenőrzési szemponttal bővült.

Harsányi Miklós

– Az ellenőrzés-sorozat ezúttal is kiterjed majd az olyan hagyományos területekre, mint például a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetése vagy épp az utcai vendéglátás – derült ki az Agrárminisztérium tájékoztatójából. Az ellenőrök fokozottan vizsgálják majd a közutak mellett szezonálisan üzemelő zöldség- és gyümölcsárusító helyeket, a nem rendszeresen üzemelő piacokat és – az adminisztratív ellenőrzések után – az őstermelők termőterületeit. Tóth István, a megyei növényorvosi kamara elnökségi tagja rámutatott: általában két irányú vizsgálatot folytatnak le a szakemberek. A termék minőségi ellenőrzésén kívül kiemelt figyelmet fordítanak az adminisztrációs előírások betartására is.

– Így az áru pontos megnevezésén kívül az osztályba sorolást és a származási helyet is megnézik – jegyezte meg. – A zöldségeknél, gyümölcsöknél a permetezési naplót is elkérhetik, s az ellenőrzés során mintát is vehetnek a revizorok. Véleményem szerint nagyon sokat javult a kisebb-nagyobb somogyi boltokban, elárusítóhelyeken forgalmazott termékek minősége. Versenyhelyzet van, ha a vevő nem elégedett az áruval, rögtön odébb áll.

Újdonságként szerepel az akcióban többek közt a halsütödékben, halboltokban és piacokon kínált, természetes vizeinkben élő halfajokból – egyebek mellett szürke harcsa, keszegfélék – származó termékek ellenőrzése. S szintén új elem a tűzifa kiskereskedelemhez kapcsolódó előírások és a szállítójegy kiállítási kötelezettség betartásának fokozott vizsgálata valamint a kutyák és a macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas állatgyógyászati készítmények ellenőrzése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában