Ars Sacra Fesztivál

2018.09.13. 18:42

Villámcsődület figyelmeztetett a szakrális hétre

Kaposvári diákok és tanáraik egy flash mobbal hívták fel a figyelmet csütörtökön a már hagyományos Ars Sacra Fesztiválra. Többen is érdeklődtek az élőzenével kísért villámcsődület és a szakrális hét iránt.

Gy. Zs.

A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, s diákjai készültek flash mobbal, mely sokak figyelmét felkeltette a Kossuth téren. Az iskolások egy-egy rajzot tartottak a magasba, rajta a fesztivált is jelképező angyallal.

A hagyományos szakrális hét alatt tudományos előadásokon, koncerteken, irodalmi kerekasztalon, filmvetítésen és képzőművészeti programokon vehetnek majd részt az érdeklődők – tudtuk meg Tolnai Máriától, az Ars Sacra Fesztivál egyik főszervezőjétől. Fontosnak tartják, hogy mindez minél többekhez elérjen az elkövetkezendő egy hét alatt, felekezettől és vallási hovatartozástól függetlenül.

– Ahogy a világi, úgy a szakrális művészetek is megállítanak, megszólítanak bennünket a gazdagságuk és a formanyelvük révén – jegyezte meg a hét szervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában