kultúra

2019.02.19. 20:00

Visszatérhet a Csiky színpadára Koltai Róbert

A legendás színművész már tárgyal a Csiky Gergely Színház vezetésével, de még nem dőlt el, hogy újra játszik-e Kaposváron. A tervek szerint vendégszereplőként, egy komédiában térne vissza Koltai Róbert. A művésszel a kaposvári Roxínházban beszélgettünk.

Marosi Gábor,

Kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint két évtizedet töltött el a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán Koltai Róbert. A Jászai Mari-díjas színművészt a nagy drámáktól egészen a komédiákig, több műfajban is megismerhette a közönség. Koltai Róbert játszott például a Borisz Godunovban, a Godot-ra várva című előadásban, A kaukázusi krétakörben, de a Meg kell szakadni! darabban is nagyot alakított. Hamarosan pedig újra láthatja a Csiky színpadán a kaposvári közönség.

– Én egy nagy visszatérő vagyok – fogalmazott Koltai Róbert. – Már annak idején az 1970-es években is elszegődtem, de aztán visszatértem Kaposvárra. Aztán megint elmentem, majd újból visszajöttem. A város egy ideig mindig nyitva volt előttem, aztán bezárultak a kapuk. Várhatóan azonban újra felállhatok a Csiky Gergely Színház színpadára. Már tárgyalok a színház vezetésével egy lehetséges visszatéréséről, de még nem dőlt el teljesen. Az elfoglaltságaim és az életkorom nem teszi lehetővé, hogy újból leszerződjek, de egy-egy szerepre szívesen visszajövök. A jövő évi visszatérés egyébként egy komédia lenne, amiben nagyszerű szerepeket lehet játszani, ebből már amerikai film is készült. Egyelőre ennyit árulhatok el. Kaposvár nekem egy örök kapocs, emberileg és színházilag is.

– A kaposvári Roxínházba már többször jártam – folytatta Koltai Róbert. – Szerepeltem itt szilveszteri műsorban, valamint a Színházi Legendák beszélgetés sorozatban is, amit Molnár Piroskával együtt indítottunk el. Ebben a régi nagy kaposvári társulat tagjai megfordultak, mint például Pogány Judit, Lukács Andor vagy Bezerédi Zoltán. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Sose halunk meg című darabból egy nagyon jó előadást készítettek itt a Roxínházban. Annyira jól sikerült, hogy még Dés László is – aki nagyon szigorú – boldogan mesélte mindenkinek, hogy milyen jó előadás született Kaposváron – tette hozzá Koltai Róbert.

A legendás művész a Batang felé című darab miatt érkezett a Roxínházba, amelyet hétfő este mutattak be az érdeklődőknek. A mű egy demenciába lassan elmerülő idős férfi és fiatal ápolójának történetét meséli el. Koltai Róbertnek egyébként nem sok szabadideje van, hiszen egy napi sorozatban játszik főszerepet, emellett pedig dolgozik a budapesti Katona József Színházban és különféle darabokkal vendégszerepel az ország több településén is.

Inkább bájos, mint tragikus

A Batang felé című előadás másik szereplője Szirtes Balázs volt, aki tíz évvel ezelőtt állt először színpadra Koltai Róberttel. A közös múltjuk azonban sokat segített abban, hogy tökéletes legyen ez az előadás. – Elég sokat küzdöttünk a próbákon – hangsúlyozta Szirtes Balázs. – Ez egy nagyon nehéz darab és a két karakter sem könnyű, de játszani mámoros, pláne egy remek színésszel. Ennek a darabnak már úgy „mentünk” neki, hogy egy évtizedes barátság van közöttünk, ami nagyon fontos, mert a próbákon úgy kellett egymással beszélnünk, hogy ne legyen benne felesleges, túlzott tisztelet – mondta Szirtes Balázs. Az előadást Gaál Ildikó állította színpadra. A rendezőnek személyes érintettsége is van, ezért is tartotta fontosnak, hogy megrendezze a történetet. Gaál Ildikó szerint a darabnak megvan a bája és nem annyira tragikus, mint ahogyan azt sokan képzelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában