Kultúra

2015.12.02. 10:59

Egy hatnapos házasság megfáradt útvesztői a lyukas tető alatt

A tér és az idő sem tett jót Neil Simon klasszikusának: a Mezítláb a parkban jobban mutatna nagyszínpad helyett a Csiky Gergely Színház stúdiójában, s a szövegre is ráférne némi frissítés.

Vas András, Kovács Gábor

– Az egész estében a knicsi volt a legjobb! – jelenti ki a Victor Velasco a serpenyőt lóbálva a félresikerült közös vacsora után, s kénytelen vagyok szinte teljesen egyetérteni a nőfalót megszemélyesítő Gyuricza Istvánnal, még ha igazából nem is derül ki, mit is takar a kínai fogás. Mert bizony jelentős hiányérzet maradt a Kelemen József rendezte Mezítláb a parkban előadása után: olyan érzet, mintha az ember végignézte volna a Sas-kabarét szilveszter este az ATV-n. Fáradt gegdömping, előre kiszámítható poénok, recsegő-ropogó szóviccek. Persze amikor Neil Simon fél évszázaddal ezelőtt megírta az ambiciózus pályakezdő ügyvéd és ifjú arája konfliktusokkal terhes közös életkezdésének történetét, még más volt az ingerküszöb, azon is jót derült a nagyérdemű, amikor Kazal László elénekelte a telefonkönyv G-betűjét Granyáktól, Gréningeren, Gurbacseken és Galinovácovácsevicsen át Glombolzig. Mára viszont már csak kényszeredett mosoly jut, amikor ötödször is levegőt kapkodva jön fel valaki az ötödik emeleti padláslakásba – laktam én is hasonló helyen Újlipótvárosban, s érkeztek látogatók is szép számmal, de valahogy senki sem röhögött szakmányba. Szóval nem ártott volna frissíteni valamit a darabon, s hogy ez eszébe jutott a stábnak is, a Robert Redford-, illetve Neil Simon-utalás (az Oscar-díjas film főszereplője és a szerző) bizonyítja – kár, hogy nagyjából ennyiben ki is merült az igyekezet.



Mert így maradt a kissé avíttas szöveg, valamint a hatalmas térben kissé elvesző figurák. Akik többségét nem érhette kritika, hiszen megpróbálták bejátszani-betölteni a színpadot, csak éppen két-három embernek egy szándékosan lecsupaszított díszletben ez majdhogynem lehetetlenség – a stúdióban viszont kiváló helye lett volna az előadásnak.
Melyet elsősorban Takács Kati tett fogyaszthatóvá, remekül személyesítette be a besavanyodott, öregecskedő anyát, jól mutatta be a kényszeredett metamorfózist, hogy aztán a házasságról szóló monológjában néhány mondatba összefoglalja a családi lét és a párkapcsolatok értelmét. Hasonlóképpen élethűen formálta meg az ellentétes utat bejáró megkopott világfit Gyuricza István is, s a telefonszerelő Hunyadkürti György, valamit a szavak nélküli hordár, Kovács Zsolt alakítása is komoly pozitívumát jelentette a produkciónak.

Ahogyan kellemes meglepetést okozott Hüse Csaba is, aki Kaposvárra szerződése óta először tudott igazán belelazulni egy szerepbe. Az ifjú ügyvéd karakterébe éppen annyi csetlés-botlást pakolt, mint amennyit a szerep megkívánt, hangulatának érzelmi libikókázása is pontosan nyomon követhetőnek, s ezáltal hitelesnek bizonyult, s bár megvolt a veszélye, hogy egyes pillanatokban esetleg túljátssza szerepét, mindig okosan megállt a Rubiconnál.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Granyáktól Glombolzig az ötödik emeleten
[/caption]

Melybe Tenki Dalma viszont sokszor beleesett. Láthatóan nem érezte át az ifjú ara karakterét, egyszer túl keveset, másszor éppen hogy sokat pakolt hozzá a szerephez, s így talminak tűntek túlcsorduló érzelmei, harsánysága üres, lelkesedése színtelen, karcossága tompa, hisztije-haragja mesterkélt. Ahogyan a megvilágosodó és újfent szerelmes friss házas, anyja tanácsára szoruló asszonykája is eltűnik a színpadon Takács Kati fentebb említett, mély, megformált gondolatai ellenében. Olyan kis mezítlábas, mint férje a parkba. Meg is fázott...

Péntek esti prológ: vastaps a véradóknak

„Különleges alkalom a mai, hiszen ma este nemcsak a színpadon találkozhatnak hősökkel, de a nézőtéren is, ahol az Országos Vérellátó Szolgálat meghívására rendszeres önkéntes véradók is helyet foglalnak. Olyan nők és férfiak ők, akik rangrejtve bár, de már eddig is sok száz ember életét mentették meg. Ők nem tudják ezt személyesen megköszönni, ezért most helyettük és mindnyájunk nevében mondom: köszönöm!”
Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége levelét a pénteki előadás előtt olvasták fel a színpadon. Mint kiderült, az államfő felesége is véradó, közel három évtizede egyetemistaként csatlakozott az önkéntesekhez.

„Tudom, a legtöbb ember nagy rokonszenvvel tekint a véradókra, és időről-időre megfordul a fejében, hogy maga is elmenjen segíteni, de aztán arra gondol, minden bizonnyal vannak mások, elegen, akik ezt megteszik, s ezért rá már nincs szükség. Pedig az orvosok és gyűjtőállomások szakemberei nap mint nap küzdenek azért, hogy mindig, mindenhol rendelkezésre álljon a szükséges vérmennyiség. Ezért kell mindenkinek elmenni vért adni. Nekünk fél óra, másoknak egy egész életet jelenthet, ami épp csak elkezdődött, vagy épp beteljesedne” – írta Herczegh Anita.
Akinek levele után a nagyérdemű már az előadás előtt vastapsban tört ki, köszöntve ezzel a láthatóan megilletődött sokszoros önkéntes véradókat.

Humortartalékok a színpadon

Kaposvár Otthonosan mozog, jól érzi magát Kaposváron a Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész Takács Katalin színművésznő, aki Neil Simon Mezítláb a parkban című darabjában is fellép a Csiky Gergely Színházban. A színházi kollégák közösségén túl már sok emberrel megismerkedett a városban.
– Nagy örömet nyújt ez a szerep számomra, felszabadította a humor tartalékaimat, és jólesett, hogy a közönség is jól fogadta az előadást. Kelemen Jóskát színészként és rendezőként is nagyra becsülöm. Remekül bánik a színészekkel, lépésről lépésre segít a megformálásban. Pontos elképzelése van arról, hogy mit akar megmutatni az előadásban, tudja, hogy egy bulvár darabban is fontos a karakterek története, mozgatórugói. A partnereim közül kiemelném Tenki Dalmát, aki a Kaposvári Egyetem művészeti karán végzős, és jó látni, hogy mennyi erővel, szívóssággal, odaadással és tehetséggel vesz részt a munkában – mondta Takács Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!