Mézes kecskeszem vacsorára

– Ez volt régen az MSZBT? – kérdezi, miközben belép az aulába.

– Elnézést: micsoda?
– Magyar-Szovjet Baráti Társaság. Illetve annak a központja.

– Én már csak MTESZ-ként ismerem.
– Erről pedig én nem hallottam.

– Ezek szerint régen járt Kaposváron.
– Nincs két hete. Halottak napjára jöttem a temetőbe.

– Tehát még mindig kötődik a városhoz.
– Itt éltem tizennyolc esztendős koromig. Ez a szülővárosom, itt jártam iskolába...

– ...a cukoripari technikumba. Ahonnét azért keveseknek jut eszébe mongol szakra felvételizni.
– Nem a mongol szak a kakukktojás a tanulmányaimban, hanem a cukoripari. Jófejű gyerek voltam, természetesen a Táncsics gimnáziumba akartam járni, csak hát az ötvenes években nem volt elég a szellemi teljesítmény.

– Ikszes volt?
– Hohó, akkor még jóval több kategória létezett: munkás, paraszt, értelmiségi, egyéb és osztályidegen.

– Csak nem a legutóbbinak tartották?!
– Majdnem. Egyéb voltam, így ahhoz is hatalmas protekció kellett, hogy a cukoripariba bekerülhessek.

– Vélhetően nem itt alakult ki vonzódása az ismeretlen Távol–Kelet iránt...
– Inkább az olvasmányélményeim. A legnagyobb lökést Karl May adta.

– Most már végképp nem értem, hogyan került Mongóliába az apacsok földje helyett.
– Kevesen tudják, hogy Karl May nemcsak indiántörténeteket írt, hanem több könyve játszódik a mai Irak és Irán területén. Faltam őket, s elhatároztam, én is úgy akarok élni, mint ő: utazni és megírni a látottakat.

– Előbb mégis a tudományos munkájára fókuszált.
– Valahol természetes. Addig az ember nem tud színesen és valósághűen kalandregényeket írni, amíg nem ismeri a közeget.

– Ezért hát bejárta „Tolnát–Baranyát”.
– Így is mondhatjuk.

– Mongóliában először ösztöndíjasként járt. Egy európai ember számára még ma is nehezen elviselhető hely – úgy hírlik, kicsit olyan, mintha néhány évszázadot visszautazna az ember az időben. Turistaként néhány nap is sok, ösztöndíjjal hónapokig kint élni viszont...
– Fiatal voltam, lelkes, és nem utolsósorba meglehetősen szívós. Hamar befogadtak, ugyanis amit elém tettek, mindent megettem, megittam.

– Na, éppen ez az! Itt kezdődnek a gondok. Mi volt a legszörnyűbb menü?
– Nem kérdés: a kecskeszem.

– Nem mintha számítana, de nyersen vagy főzve?
– Mézzel. Vacsorára.

– Nem bírnám lenyelni...
– Pedig az a könnyebb. Rágni nem szabad! S ez alapszabály arrafelé egy európai számára. A másik, hogy nem szabad megkérdezni, mit eszik az ember.

– Nem mondhatnám, hogy kedvet csinált egy gyors túrához.
– Tény, rá lehet fázni. Egyszer Thaiföldön egy barátom elhívott moziba. A bejáratnál vett nekem valami ropogtatnivalót – azt hittem pattogatott kukorica.

– Úristen…
– Meglehetősen unalmas volt a film, így rágcsálni kezdtem a sötétben. Egy idő után feltűnt, érzek valami furcsa ízt. A fény felé fordítottam egy „szemet”...

– Élt?
– Korábban igen... És szárnya is volt.

– Kalandregények helyett írhatna horrorkönyveket, lenne elég muníciója.
– Azt hiszem, most már megmaradok az előbbieknél.

– Mennyinél is tart?
– Ötven körül.

– Pontosan?
– Bevallom, nem tudom.

– Ez sem mindennapi. Általában az írók nemhogy darabra, de példány-, sőt oldalszámra is megmondják.
– A tudományos munkáimmal együtt már a nyolcvanon is túl vagyok.

– Utóbbiakról kevesebbet hallani.
– Pedig akad köztük egy-két valódi ritkaság. Az általam összeállított mongol népmesék katalógusához még csak hasonlatos sem készült sehol a világon.

– Ezek után sem bánja, hogy az emberek többsége nem mint tudóst, hanem mint az világjáró kalandregény-írót ismeri?
– Azt hiszem, jól van ez így. Ha jobban belegondolok: könyvtárak eldugott sarkaiban olvasgatni, egy ásatáson a port sepregetni – valahogy nem az én világom.

1939-ben született Szilvásszentmártonban.

1957-ben érettségizett a kaposvári cukoripari technikumban.

1962-ben szerzett diplomát az ELTE történelem–mongol szakán.

1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa.

Ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, illetve a bonni Friedrich Wilhelm Universitäten. Több mint ötven regény és közel harminc tudományos mű szerzője.

1939-ben született Szilvásszentmártonban.

1957-ben érettségizett a kaposvári cukoripari technikumban.

1962-ben szerzett diplomát az ELTE történelem–mongol szakán.

1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa.

Ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, illetve a bonni Friedrich Wilhelm Universitäten. Több mint ötven regény és közel harminc tudományos mű szerzője. -->