Kultúra

2006.11.25. 15:53

Sidi, a tizenéves somogyi betyár

Péntek este adott koncertet a Zanzibár a Szivárványban. A rendkívüli hangulatú buli légköre szinte családias volt, hisz ezt a bandát az elért sikereik még nem mámorosították meg. Sidi (gitár) pedig annyira kötődik Somogyhoz, hogy tizenévesként, amikor elköltöztek innen, még vissza is akart szökni hazulról.

Tímár András

Sok koncert van a zenekar programjában?
Sidi (gitár): Szezonális. Nyáron óriási a hajtás, alig van megállás. Ősszel kicsit ritkul, de vannak bulik. Aztán a január, február szinte mindig pihi. Tavasz elejétől elkezd sűrűsödni a nyári nagy hajtásig. A közelmúltban kicsit hanyagoltuk Kaposvárt, de ezen igyekszünk változtatni és minél többször eljönni.

Mind élő a koncert?
Sidi: A kezdet kezdetén volt egy-két promóciós célból elvállalt hakni. Annyira ki voltunk éhezve a színpadra, hogy azt hittük nekünk ez kell.
Gabszi (gitár): Hamar rájöttünk, hogy ezt nem bírjuk. Az ember pár másodperc alatt rájön, hogy abban a szituációban szégyelli magát.
Sidi: Ez öt éve volt, próbáljuk elfelejteni...

Ki írja a dalokat?
Sidi:
Az oroszlánrészét mi vállaljuk a daloknak Gabszival. De minden lemezre hoz egy dalt Miki (basszusgitáros) is. Ez már hagyomány. Hozhatna többet is, de mindig egyet hoz. Andris, a dobosunk is szokott írni szövegeket.
Gabszi: Szeretünk alkotók lenni, nem csak előadók.
Rita (ének): Én is akarok dalt írni, csak mindig kifikázzák a szövegeimet.

A legutóbbi Zanzibár lemez tavaly jelent meg...
Sidi:
Igen tavaly ilyenkor. Mindig is az a fajta zenekar voltunk, aki nem szereti kierőltetni a lemezeket magából. Volt már olyan, hogy kintről nagy volt a nyomás. De mindig sikerült megértetni, hogy ha maradandót akarunk alkotni, akkor ahhoz idő kell. Ne csak a klipdal legyen értékelhető.

A nyomás elég nagy úr a könnyűzenében, az aranylemez határát például nálunk 7500-ra csökkentették...
Gabszi
: Ez világszintű probléma. Ha jól tudom az Egyesült Államokban százezer példány az aranylemez. Erről az Internet és a CD árak is tehetnek. De a könnyűzene is lejáratta magát a kilencvenes években. Az emberek úgy lettek vele, hogy minek vegyék meg a CD-t, ha nem olyan jó a többi szám, mint ami a rádióban hallható. Nincs értéke a zenének Magyarországon.
Sidi: A másik gond, hogy futottak a zenekar nélküli playback-sztárok, aztán élőzenei láz lett. Így zenekart raktak mögéjük. De továbbra is playbackről nyomták.

A Zanzibárról azt mondják: divatzenekar...
Gabszi:
Ez jó is, meg rossz is. A médiától lesz valami divatos. Nem cél, de nem rossz. Ami ma trendi, az nem biztos, hogy örökké az. Ezért próbálunk maradandót alkotni.
[caption id="" align="aligncenter" width="450"] Fotó: Röhrig Dániel
[/caption]
A közönség mit igényel? Mindig az újat?
Rita:
Nem. Hét év alatt kialakult egy kemény mag, amely akár a nyolcadik dalt is elénekli a második lemezről. Ha városi rendezvényeken vagyunk, akkor persze inkább a klipdalok mennek.

A klipforgatás hogyan sikerült?
Sidi:
Ugye meghirdettük, hogy akinek van kedve statisztáskodjon a klipforgatásunkon. Ez úton is megköszönném a résztvevőknek, mert nagyon lelkesen csinálták a dolgukat.

A zenekarból mindenki már gyerekkora óta készült arra, hogy egyszer zenész lesz?
Rita:
A zene mindig is benne volt az életemben. Iskolai rendezvények, énekkar. Ritácska sose húzta magát össze az utolsó padban. Alakítottam lányzenekart is. Később jött ez a zenekar. Egy szórakozóhelyen épen egy Janis Joplin számot énekeltem, akkor találtak meg a fiúk.
Gabszi: Hozzáteszem nem mikrofonba, hanem a barátnőinek részegen, az asztal tetején.
Rita: Előtte a három különböző ceglédi zenekarban játszottak a fiúk, aztán eldöntötték, hogy csinálnak egy közöset. Egy pár hónappal később találtak meg engem.
Sidi: Megcsípett minket a metál. Jött először a damilgitár, dob, aztán elkezdünk fejlődni. Lassan kinőtte magát a dolog. Jó tízéves amatőr zenekari múlt után találtuk meg egymást.
Gabszi: Azért kezdtem gitározni, mert megláttam apám gitárját a falon miközben egy Metallica számot hallgattam. Beugrott, hogy azt biztos meg tudom tanulni lejátszani. Ettől a mágikus pillanattól egész az énektanárságig vittem.

A zenekar számára hol lehet a csúcs?
Rita:
Szerintem nem tudjuk.
Sidi: Sokat gondolkodunk rajta, mint minden zenekar. Nyolc év magyar viszonylatban soknak mondható. Mindig azt hisszük egy ideig, hogy ennél jobb már nem lehet, de mindig jön egy újabb akadály, egy újabb cél. Annak idején mikor felléptünk 2002-ben Joe Cocker és egy háromszázezres tömeg előtt, nem tudtuk hova tovább. Azt hittük, ez a teteje, és ezt kell megtartani. Teltek múltak az évek és rájöttünk, hogy az egy elismerés volt. A nagy művészet az, ha ellátogatsz mindenfelé és te magad megmozgatod az embereket.
Gabszi: Nagyon szerencsések vagyunk, mert sok más zenekarhoz képest nekünk nagyon hamar beköszöntött a siker. Másfél év után lemezszerződésünk lett egy multi kiadónál, ami egyből aranylemez lett. Ha úgy gondolnánk, hogy megvolt a csúcspont, akkor abbahagynánk.

A név honnan jött?
Sidi:
Amikor alakultunk bátyám olvasta Vámos Miklós Bár című novelláskötetét. Ő ír a Zanzibár nevű szórakozóhelyről Budapesten, ami lecsúszott művészeknek, zenészeknek volt a találkozóhelye a két világháború között. Elolvastam a könyvet. Nagyon jó volt.

Politikai meghívások?
Gabszi: Van olyan ügy ami mellett az ember kiáll például a segélykoncertek. A politika nem ilyen.
Rita: Kicsit vitatkoznék ezzel. Mi is volt, hogy felléptünk MSZP és Fidesz rendezvényen, de sohasem éltettem őket. Utána rögtön fel is hívtak minket újságoktól, hogy most eladtuk-e magunkat? Akkor is azt mondtam, hogy én egy zenész vagyok, az a dolgom, hogy szórakoztassam az embereket. Csúnyán mondva: ez egy munka.
Sidi: Hosszú távon ez elkerülendő. Most már nem vállalunk ilyeneket. Percig sem gondolkodtunk a válaszon. Ez a zenekar nem erről szól.

Ha jól tudom, Sidi lakott Somogyban?
Sidi:
Igen, Nagyatádon. Édesapám katonatiszt volt, most már nyugdíjba ment. Állandóan költözködtünk. Így kerültünk Nagyatádra is. Ekkor már rajzolgattam. Kaptam egy lehetőséget, hogy szombatonként átjárhatok Kaposvárra egy évig tanulni. Volt egy barátnőm, aki szintén ezt nyerte egy rajzversenyen. Ő is metálos volt és atádi. Két alkalommal be is mentünk ezekre az órákra. Májustól elhagytuk. Nem azért mert rossz volt. Tehát egy éven keresztül minden szombaton, jöttünk Kaposvárra a kis piroskával. Volt egy állandó helyünk, a vasútállomásnál a csigalépcső alatt, ahova elég furmányosan kellett bemászni. Vettünk magunknak üdítőt, meg ment a zugcigizés. Ott tervezgettük az első metál-zenekarunkat. Tizenhárom-tizennégy éves voltam, mikor Ceglédre költöztünk. Akkor fejembe vettem, hogy visszajövök ide.

Sikerült?
Sidi:
Részben. Elszöktem otthonról. Országos körözést is kiadtak ellenem. Budapestig jutottunk két cimborámmal. Négy napot ott elcsöveztünk. Aztán az éhség és a hideg hazazavart minket. Annyira vonzott Somogy, hogy vissza akartam jönni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!