Százötven győzelem a művészetek ártatlanságával

- A száz leggazdagabb magyar között két galériás, műgyűjtő is van: Kieselbach és Nagyházi. Sosem érzett kísértést, hogy ne csak a város művészeti életét, hanem magát is gazdagítsa?
- Egy pillanatra sem. Egykor egy családi tragédia vezetett oda, hogy megnyitottam a galériát. Mankó volt, menedék. Azt éreztem, hogy akkor leszek gazdagabb, ha adni tudok. És ez nem változott. Közben sikerült felkarolnom sok fiatal alkotót, akikre büszke vagyok. Horváth Balázs, Leitner Barna, Ruczek Zsófia nevét kell említenem. Zsófinak itt volt az első önálló kiállítása, s azóta már begyűjtött egy rangos második helyet. Ez nagy szó! Jövőre Sörös Rita szobrait és Karácsony Emese selyemképeit láthatja nálunk a közönség.

- Nagy lelkesedéssel beszél a fiatalokról, láthatóan sokat jelentenek Önnek. Hol születnek a tehetségek?
- A kiállítások hozzák őket. Ők is tárlatlátogatók, aztán beszélgetünk, megismerem a munkáikat. Anyáskodó típus vagyok, segítem a pályázataikat, bemutatom őket pesti művészeknek.

- Csalhatatlan az ízlése? Akit kiválaszt, azt később mindig igazolja az idő?
- Nem vagyok tévedhetetlen. De tizenöt év a művészet világában nem múlik el nyomtatanul. A sikerről persze nem én döntök.

- A művészi és a piaci érték egybeesik manapság?
- Sok mindentől függ. A fiatalokat nálunk megismeri a közönség, akik között művészetbarát gyűjtők is vannak. Elmennek a műtermekbe, behatóan tanulmányozzák a műveket, amelyek komoly zsűrizés után kiállításokra kerülnek. Nagy élmény, ha visszahívják alkotókat. Mint ahogy Ruczek Zsófit is hívják már, pedig még nem is Művészeti Alap tag. Mert olyan fiatal. Nagy öröm kikaparni valamit az ismeretlenből, amiről később kiderül, hogy valóságos igazgyöngy.

- Az internet legalább kétszáz galériát jegyez, a Van Gogh-tárlatot többszázezren látták, egyfajta művészetdömping van. Lecsapódik ez Önöknél?
- Igen, egyre inkább beszédtéma a kultúra. Nálunk is sokat taglaltuk annak idején a Munkácsy-tárlatot. Jobb, ha ilyen témáink vannak, mint amiket a híradókban látunk.

- Mondhatjuk ezt valami egészséges polgárosodásnak?
- Feltétlenül.

Művészeti díjas a galéria

Várnagy Márta 1992-ban nyitotta meg a Kaposfüredi Galéria és Szoborparkot. A nonprofit vállalkozás 1996-ban Kaposvár, 1998-ban Somogy megye Művészeti díját kapta meg. Utóbbi elismerés egyedüálló az országban. Kaposfüreden 150 tárlatot rendezett már. Tizenegy éve Angliába hívták kiállításra férjét, Kling József szobrászművészt, s kifejezetten őt kérték föl a tárlatrendezésre. Legközelebb november közepén Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeum Kling-tárlatát rendezi a művész még soha nem látott kisplasztikáiból. Várnagy Márta és Kling József a Somogyi Príma-díj jelöltjei.

- Mecénások vannak még?
- Időnként változik a körük, de van egy régi mag. Nem hagyják meghalni a galériát. Szerencse, hogy saját házban dolgozunk, így olcsóbb a fenntartás. A ránk fordított energiát a művészek által nálunk hagyott egy-egy kép jótékonysági fölajánlásával háláljuk meg.

- Mi adja a Kaposfüredi Galéria rangját?
- Az a 150 kiállítás, amit rendeztünk. Csodálatos érzés, hogy a legnevesebb alkotók is beleírják katalógusaikba, ha kiállítottak nálunk. Lexikonokban, riportfilmekben szerepelünk.

- A kaposfürediek értékelik azt a munkát, amit végeznek?
- Nagyon! Irtó Aranka néni, Sovány Eta néni és Nagy Juliska néni kalácsot sütött a tizenöt éves születésnapunkra. A helyiek a kiállításnyitókra is eljárnak.

- Aranka néniék értik az avantgarde-ot?
- Nem az a fontos. Amit nem értenek, azt megkérdezik. És a művészek örülnek ennek. Még akkor is, ha azt hallják: "Valami normálisat nem tudott volna összehozni, drága Művész Úr..."

- Tizenöt év tárlatrendezés után előre- vagy visszafelé tekint többet?
- Előre. Ami mögöttünk van, az szép, de ami előttünk, az ad erőt. Olyan vagyok mint egy pap: nem megyek nyugdíjba. Legföljebb kevesebb kiállítást rendezek idővel.

- Egy pillanatra sem tántorodott el, hátha mégsem jó helyen van?
- Nem, Isten őrizz!

- És ha a férje nem szobrászművész lett volna?
- Az asszisztense lennék? Abban hiszek, hogy az ember a születéskor kap egy csomagot, és ha nem vakítják el a földi hívságok, megláthatja a tartalmát. Nekünk fontos a hit. József minden alkotás előtt imádkozik, és én is minden nap a galériáért. Nekem ez volt a csomagomban.

- Mi a legnagyobb öröm a galériázásban?
- Minden kiállítás ünnepvárás, iszonyatosan izgulunk. A csodát aztán mindannyian átéljük, a művészek is, akik ma már az interneten jelentkeznek hozzánk. Amikor aztán a kiállításnyitó után elmegy mindenki, a hatalmas rumli fölött összeborulunk a Józseffel, átöleljük egymást, és azt mondjuk: Győztünk!