Kultúra

2009.01.22. 19:30

Nem győzhet a kultúrszemét

Kilencszázkilencven éves az az oklevél, amelyben először említették Csurgót. A jubileum alkalmából egész éven át tartó rendezvénysorozatot szervez a város.

Varga Andrea

Ennek első állomása kapcsolódott a csütörtöki kultúra napi ünnepséghez: Papp Imre és Papp Imréné Csurgói Krónika-a kőbaltától a szent koronáig című könyvét Szabó Sándor vezető főtanácsos méltatta.

Hagyomány, hogy Kaposvár után először Csurgón állítják ki a Somogyi Hírlap jelenti... című fotókiállítás anyagát. Ezúttal sem volt ez másként, Árpási Zoltán, a Somogyi Hírlap főszerkesztője ajánlotta a közönség figyelmébe a 2008-as év válogatott fotóit. Azt mondta: a hazafiságnak többféle formája van, de a hazához tartozás fontos eleme, hogy fogalmunk legyen arról, milyen ez az ország, mi történik benne, s hogy lássuk azt is, mi történik megyénkben. Ezek a képek megmutatják.



Szászfalvi László polgármester arról beszélt: a 990 esztendő egyet jelent a büszkeséggel, a település értékeinek megbecsülésével és egyben feladatot is ad a jövő számára.

– A kultúrának kitüntetett szerepe van a nemzetek életében. A globális kultúrszemét csak akkor gyűri le a mi magyar kultúránkat, ha azt mi magunk is elősegítjük – hangsúlyozta Molnár István egyetemi tanár.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Legyen fogalmunk arról, milyen ez az ország, mi történik benne, s hogy lássuk azt is, mi történik megyénkben
[/caption]
Zárásként a polgármester Csurgó közművelődési díját adta a Harmónia Énekegyüttesnek és a Jézus Szíve Katolikus Templom kórusának. Az év sportolója díj Kökény Tiborhoz és Varga Gáborhoz, a Csurgói Kézilabda Klub játékosaihoz került. Csurgó Sportjáért-díjat kapott Varga János, a kézilabda klub elnöke. Csurgó Sport Díja Pákai Lajosé, a Csurgó Szabadidő Sportegyesület vezetőjéé lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!