Kultúra

2010.12.25. 20:42

Bencze Ilonát nem vitte el a szél

Legyen szó gyökerekről, biztonságról, melegségről, avagy erőről, Bencze Ilona színésznő számára mindez egyet jelent: a családját.

Varga Andrea

Amikor három éve, hatvanadik születésnapja apropóján Zákány díszpolgárává választották Bencze Ilonát, azt énekelte: „ Ha nincsenek gyökereink elvisz a szél”. Hihetnénk: mély tartalom nélkül is szépek e sorok, ám a színésznő most megjelent, első könyvét (Arány és erény) olvasva – amelynek háromnegyedében a somogyi gyökerekről és családjáról szól –, megbizonyosodunk: valóban egész életét átható érzelmeket, igazi, mély kötődést adott számára e táj és az itteniek.

Öninterjújából sok mindenre fény derül. Az indulása például nem volt könnyű. Édesanyja, a 19 éves vékony asszony emberfeletti erővel adott életet az 5 kilós, 67 centis Icának, amit azóta is minden születésnapján megköszön neki. A ma 82 éves asszonytól erőt és kitartást, már csak emlékeiben élő édesapjától szelídséget és alázatot kapott örökül.
– A gyerekkor, bár nem volt sétagalopp, gyönyörű volt – emlékezik Bencze Ilona.

Születésekor Csurgón éltek, de amikor édesapját Gyékényesre helyezték vasúti pályaőrnek, a nagyszülők, hogy segítsenek akkor háromgyerekes lányukon, Ilonát maguknál tartották, majd Marcaliba költöztek vele. Iskoláit azonban már Zákánytelepen kezdte.

„Zákánytelepi állami általános iskola, kiváló tanítók, igazi pedagógusok” – írja könyvében. „Hivatásuk volt, nem foglalkozásuk. Humanisták az ötvenes években. Nálunk ''56-ban annyi történt, hogy leverték az állomás tetejéről a vöröscsillagot és kaptunk amerikai segélycsomagot, leveskockát, csokoládét, tejport... Határsávban laktunk, a vonaton is igazoltattak. Az ablakunkból látni lehetett a külföldet. Kinéztem, a síneken túl folyt a Dráva, a túlsó partján meg a jugó emberek.”

Az általános iskolás kislány folyton tanulni akart és tudni is. A kemény teleken a rossz cipőkben kékre fagyott a lába, ez amolyan családi örökség, mesélte, a nagypapáé is ilyen volt. A feldagadt lábakra nem tudott cipőt húzni, így az iskolából otthon kellett maradnia egy-két hétre. Esténként a testvérek maguk készítette játékokkal játszottak a petróleumlámpa mellett és zsoltárokat énekeltek. A nagy szegénységben meleg volt az otthonuk: menza helyett az édesanya főztje várta őket, azokat az illatokat, ízeket másutt nem érezni. Ahogy örök emlék az élesre vasalt rakott szoknya, a kopott, de hófehér blúzocska és cipőcske is.

Nyaranta az emeletes vasúti bérház platánfái alatt játszott tizenkét család gyereke, volt sok kiabálás, veszekedés, de közösség is, és együtt megélt hangulatok, események, mint a disznóvágás és a kukoricafosztás. Mindehhez pompázatos háttérnek a dimbes-dombos Dráva part, a gyümölcsösök és szőlők hosszú sora.

„Nekem ez gyönyörű, ez minden. Együtt, egymásért, jóban, rosszban. Nincs ennél több. Így lett az én örök és kimeríthetetlen erőforrásom a gyerekkorom.”



A megélt élmények által Bencze Ilona színészi játéka is több lett. Pedig, ahogy bevallja, el sem tudta képzelni, hogy Zákánytelepről, egy ötgyerekes, szegény vasutas családból színésznővé legyen. Előbb gondolt arra, hogy miként a romantikus mesék szegény lányáért, érte is eljön majd a herceg, mint hogy Thália művésze lesz.

Évtizedek teltek el azóta, kiérdemelte a Jászai Mari-díjat is, de a karácsony még mindig somogyi. Csurgón élő húga családja és az édesanyja várja haza Gabi lányával együtt. A menü hagyományos, noha Aranka húga, aki mesterien forgatja a fakanalat, már egy hónappal korábban tudakolja: mit ennének Szenteste? Kacsa, párolt káposzta és hal nélkül nem karácsony a karácsony, hangzik a válasz, így szinte mindig ugyanaz a menü, csekély változtatással.

A gyerekkori karácsonyok azonban egy életre, kitörölhetetlenül beivódtak.
– Isteni finom szaloncukrunk volt, anyukám főzte – eleveníti fel portálunknak a színésznő. – Óvatosan bontogattuk a papírból, hogy a csomagolás megmaradjon a következő évre is. Mindig szép, nagy karácsonyfánk volt abban a szobában, ahol nem fűtöttünk, hogy tovább zöldelljen, és magunk készítettünk rá gyönyörű díszeket. Szenteste együtt énekeltünk. Az ajándékot a Jézuska hozta, de mivel én voltam a legidősebb gyerek, hamar beálltam Jézuskának, anyukám és apukám mellé. Szegények voltunk, ezek a gyermekkori karácsonyok nem az ajándékozásról szóltak, ahogy most sem arról szólnak, hiszen olyan időket élünk, amikor fontosabb, hogy együtt vagyunk, hogy értékeljük mindazt, amit egymástól kapunk. Fogódzkodó kell a mai világban az embernek, hogy meg tudjon állni a lábán és ne vigye el a szél. Az én fogódzkodóm mindig a családom volt és a szeretet, amit kapok tőlük, és amit én adhatok nekik.

erőről, Bencze Ilona színésznő számára mindez egyet jelent: a családját. Varga Andrea -->

Címkék#Marcali
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!