Kultúra

2011.02.27. 07:03

Koltai: a fájdalom éppúgy része az életnek, mint a munka

Lassan két évtizede hirtelen távozott Kaposvárról, a Csiky Gergely Színházból, hogy aztán az idén A nagymama Tódorka tanár uraként visszatérjen. És imádja a közönség.

Vas András

– Egyfajta elégtétel?
– Milyen értelemben? – kérdezett vissza Koltai Róbert.

– Anno különös körülmények között távozott Kaposvárról.
– Az nem zavart, sokkal inkább, hogy azóta sem hívtak játszani.

– Hiányzott?
– Rosszul esett, hogy 25 év után vendégjátékra sem kellettem.

– A Sose halunk meg árnyoldala...
– Csináltam egy filmet, s nem sejtettem, ekkora siker lesz, de szerettem volna ott lenni a vetítéseken, közönségtalálkozókon. Kénytelen voltam lépni, lemondani a szerepet az Éjjeli menedékhelyben. Ösztönös döntés volt, nem tudtam, hogy egy év múlva újabb filmre kérnek fel.

– Kevesebb lenne nélkülük?
– A színház csodájánál nincs nagyobb! Viszont a film örökérvényűbb, mint egy színházi szerep. És úgy érzem, négy olyat is sikerült készítenem – a Sose halunk meg mellett a Szambát, a Csocsót és a Világszámot –, melyek maradandóak lehetnek.

– Melyik a kedvence?
– Nem tudok választani! A Sose halunk meg talán azért a legemlékezetesebb, új volt, megszülethetett egy saját történet, ráadásul játszottam és rendeztem egyszerre.

– Nehéz szétválasztani?
– Talán könnyebbség, hogy beleépítettem a saját történeteimet, így nem kellett külön instruálnom a főszereplőt.

– A rendező Koltai kedveli a színész Koltait?
– Könnyen együtt dolgoznak... Amúgy inkább arra vagyok büszke, hogy a filmjeimben előfordult jobb alakítás, mint az enyém.

– A főszerephez ragaszkodott.
– A producer. Már a Sose halunk meg-ben sem magamnak akartam Gyuszi bácsit, csak a felejthetetlen Simó Sándor ragaszkodott hozzá. Különben, ha forgatunk, sokkal bonyolultabb, ha benne vagyok egy jelenetben.

– Rengeteg önéletrajzi elemet használ. Ennyire érdekes volt az élete, vagy csak utólag sikerült azzá tenni?
– Adottság, hogy a szürkéből is érdekeset tud valaki kihozni. Már a Madách gimiben észrevettem, a tanárok sztárok lettek, amikor elkezdtem parodizálni őket. Pedig évtizedek óta tanítottak minden különösebb feltűnés nélkül.

– A filmjeiben is az átlagra, a kisemberre vetül a fénycsóva.
– Mindenki lehet érdekes! Ha valaki úgy kezd el beszélni egy társaságban, figyelnek rá.

– Otthonról hozta vagy adottság?
– Valahol szétválaszthatatlan.

– Ilyenkor mindig az édesapjára szokott hivatkozni.
– Akinek ugyan csak négy elemije volt, de autodidakta módon képezve magát imádta az irodalmat, a verseket. Örömet szereztek neki, s ezt az érzést akarta megosztani velünk. S bennem is kialakult: adott helyen és pillanatban örömet szeretnék okozni. Az iskolában a feleltetéseknél fetrengett az egész osztály. Úgy voltam vele, ha már egyest kapok, legalább röhögjenek egy jót. Kaposváron a színházban Lukáts Andorral, Spindler Bélával, szegény Kiss Pistával parodizáltunk, pamfleteket rögtönöztünk, amikbe belefért a csipkelődés is, de arra figyeltünk, ne bántsuk meg a másikat.

– Irigyelni való útravaló otthonról. A másik „hamuba sült pogácsa”, a fociimádat már kevéssé meglepő.
– Apám révén ki sem kerülhettem volna.

– A kedvenc?
– Ahol éppen szakosztály-vezetősködött: Vasas, Sztálin-város, és persze a Csepel.



– Keszthelyi, Fatér, Sátori?
– És Ughy, Klejbán, Kalmár... Micsoda csapat volt!

– Tudja, most hol állnak?
– A harmadik vonalban...

– Naprakész. Meccsre is jár?
– Málta ellen kint voltam.

– Annak lassan két éve! Nem hiányzik? Anno Kaposváron, emlékszem, még a VBKM-pálya salakosára is kijárt.
– Biztos az unokaöcsém játszott. Mostanában kevés az időm, pedig mennék, a magyar foci ugyanis jobban érdekel, mint a külföldi. Amúgy túl sok a foci a tévében, inkább színházba kellene többet járnom.

– Megnézni az egykori kaposváriakat?
– Akár.

– Szűkszavú...
– Akkoriban azt hittük, a barátság örökké tart. Aztán eljöttünk, s sok minden megszakadt. A Balfácánt vacsorára például 13 éve játsszuk a József Attila Színházban, de alig néhányan látták a régiek közül. Az akkori rendezők pedig nem is vesznek tudomást az ilyen darabokról. Pedig ami tényleg minőség, arról kellene tudniuk. De inkább hisznek egy nagyképű kritikusnak, aki persze leszólta. Mondjuk, én sem töröm magam, hogy minden rendezésüket lássam...

– Keserűnek tűnik.
– Csak regisztrálom a dolgokat. Az Örkénybe például sokat járok, de megnéztem a Mesél a bécsi erdőt Zsámbékitól is.

– A kaposvári „szeretetszínház” csak burokban létezett?
– Lehet, túl sokat vártam... Barátkozó típus vagyok, Jordánnal, Molnár Piroskával, Spindlerrel ma is jóban vagyunk. A többiekkel? Komoly dolgok történtek velünk, csak nem sziámi iker alapon, ahogyan én gondoltam. Kiderült, szétválasztható a társaság. De biztos én is hibás vagyok.

– Merthogy?
– Talán nem mentem elégszer, hogy meggyőzzem őket, akik azt hiszik, a katarzist csak egy dráma hozhatja el. Pedig másként is elérhető. Például itt A nagymama: az egyik legtisztább darab, mégis leszólták egyes kritikusok. Ennek ellenére pótszékekkel megy a darab. Látja, ez elégtétel! Hogy ünnep a színházban, amikor három kaposvári generáció a színpadon játszik.

– A folytatás szóba került?
– Beszéltünk róla, de konkrétumokig nem jutottunk még el.

– Időben beleférne?
– Most éppen kilenc darabban játszom, s fut egy önálló estem.

– Nem túl nagy a tempó?
– Ez ad erőt, s talán ezért is tűnök kicsit fiatalabbnak a koromnál. Az önálló estem például másfél óra, tele improvizációval.

– Mint az Illetékes elvtárs...
– Aki egyben forradalmár volt.

– Akár ismét színre léphetne...
– Most dolgozni kell.

– Ami menekülő útvonal a magánéleti problémák elől is...
– Az embernek mindig akadnak gondjai, fájdalmai, s ezekkel együtt kell élnie. Éppúgy részei az életnek, mint a munka. Ami, ha megfelelő a visszajelzés, sok mindent pótolhat. De mindent soha...

Koltai Róbert

Már csak történelmi okokból is kevesen mondhatják el magukról, hogy kiérdemelték a „Sztálinváros legjobb ifjú szavazója” büszke címet: Koltai Róbert 12 évesen, 1955-ben Tyihanov Pohárköszöntőjével jutott eme csúcsra. A korábbi Dunapentelére édesapjának köszönhetően került, aki akkoriban az újdonat szocialista városban virágoztatta fel a labdarúgást, mint szakosztályvezető. Ez alapján nem lett volna furcsa, ha fia is a futballpályán próbál érvényesülni, ám ehelyett a színművészet felé kacsingatott.

Első kísérletre már az első rostán elvérzett a színművészeti főiskolán, így két esztendeig a kereskedelemtechnika világába ásta be magát. No, nem túl alaposan, ugyanis nem tett le róla, hogy színész legyen, s másodjára már meggyőzte a felvételiztetőket – 1968-ban a Zsámbéki Gábor rendezte A gondnokban a vizsgaelőadását is sikerrel abszolválta.

Friss diplomásként Kaposvárra szerződött, hogy kisebb megszakításokkal – a pécsi és a pesti Nemzetibe „igazolt át” két-két szezonra – aztán negyed századon át szórakoztassa a Csiky Gergely Színház közönségét. S a büfében, a kulisszák mögött, de néha még az előadásokon is kollégáit...

Részese volt a teátrum legnagyobb korszakának, s a filmes szakma is felfedezte a 76-ban Jászai-díjat, 85-ben érdemes művész kitüntetést kiérdemlő színészt, aki eddig több mint nyolcvan alkotásban szerepelt. Első saját rendezésű filmje, a Sose halunk meg alapvetően új korszakot hozott életében, életrajzi ihletésű alkotásai a határokon túl is sikert arattak, nem csoda, hogy immár a nyolcadikat jegyzi.

Persze a színháztól sem szakadt el, Kaposvár után Veszprémben, majd a fővárosban vállalt szerepeket, elismertségét megannyi szakmai és állami kitüntetés jelzi – no és a csaknem két és félmillió néző, aki eddig idehaza moziba ült a filmjei kedvéért...

Első kísérletre már az első rostán elvérzett a színművészeti főiskolán, így két esztendeig a kereskedelemtechnika világába ásta be magát. No, nem túl alaposan, ugyanis nem tett le róla, hogy színész legyen, s másodjára már meggyőzte a felvételiztetőket – 1968-ban a Zsámbéki Gábor rendezte A gondnokban a vizsgaelőadását is sikerrel abszolválta.

Friss diplomásként Kaposvárra szerződött, hogy kisebb megszakításokkal – a pécsi és a pesti Nemzetibe „igazolt át” két-két szezonra – aztán negyed századon át szórakoztassa a Csiky Gergely Színház közönségét. S a büfében, a kulisszák mögött, de néha még az előadásokon is kollégáit...

Részese volt a teátrum legnagyobb korszakának, s a filmes szakma is felfedezte a 76-ban Jászai-díjat, 85-ben érdemes művész kitüntetést kiérdemlő színészt, aki eddig több mint nyolcvan alkotásban szerepelt. Első saját rendezésű filmje, a Sose halunk meg alapvetően új korszakot hozott életében, életrajzi ihletésű alkotásai a határokon túl is sikert arattak, nem csoda, hogy immár a nyolcadikat jegyzi.

Persze a színháztól sem szakadt el, Kaposvár után Veszprémben, majd a fővárosban vállalt szerepeket, elismertségét megannyi szakmai és állami kitüntetés jelzi – no és a csaknem két és félmillió néző, aki eddig idehaza moziba ült a filmjei kedvéért... -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!