A szigorúan titkos szovjet laktanya rejtélye

Egy hároméves novella, háromnapos új befejezéssel a Librarius.hu jóvoltából.

A szocializmusban a lányoknak volt jobb. Őket nem hívták be katonának. Akadtak olyan elvetemült apák és nagyapák, akik azt a nézetüket hangoztatták, hogy a két éves szolgálat (határőrségnél három) kifejezetten jót tesz. Tanultok egy kis becsületet! Toll a fületekbe, gondoltuk.

Amit lehetett, megtettünk, hogy más tanuljon egy kis becsületet a Magyar Népköztársaság néphadseregében, ne mi. Titkos megoldások és receptek jártak szájról szájra. Törj össze tíz darab iskolai fehér krétát, oldd fel egy pohár vízben, hajtsd föl közvetlenül sorozás előtt. Húsz darab méregerős feketekávét igyál aznap reggel. Játszd el, hogy epilepsziás (skizofrén, pszichopata) vagy – az epilepsziás a nyerő, ha tudsz a szádban tartani némi szappanhabot, mely a szükséges pillanatban kiülhet a szád szélére. Szerezz orvosi igazolást szívinfarktusról, agyvérzésről, kétoldali kulcscsonttörésről.
Soha senkivel nem találkoztunk, aki a sorolt módok bármelyikével megúszta volna, de szilárdan hittük, ha elég ügyesek lennénk, sikerülne. Nem voltunk elég ügyesek. Szerencsére mire betöltöttük a tizennyolcat, már bevezették az „egyetemi előfelvett” intézményét. Aki fiú létére bejutott valamelyik főiskolára vagy egyetemre, azt a tanulmányi idő megkezdése előtt vonították be – ám csak egy évre. Ami azért nagy különbség.

Száznemsok kilométerre található Kalocsa a fővárostól, dél-keletre. Mégis négy-ötórás vonatozásba tellett akkoriban, hogy oda lejussunk. A ramaty Józsefvárosi Pályaudvarról indultunk, aztán át kellett szállni, a csatlakozásra sokat várni egy mezővárosban. A három vagonból álló ócska vicinális, mely ritkán indult a menetrend szerint, a domboknál kétszer is nekifutott, hogy egyszer följusson. A kocsikat fekete, régimódi kályha fűtötte télen, melybe a kalauz lapátolta a szenet. A kalocsai állomás csöppnyi indóházától még háromnegyedórás kutyagolás következett a település határában lévő laktanyához.

Ha valamelyikünk nagy ritkán eltávot vagy szabadságot kapott, a vicinálison együtt utazhatott néhány szovjet katonával (mi ruszkiknak hívtuk őket), akik azonban csak szabadságra mehettek – eltávra (72 óra) sosem engedték őket, a szovjet parancsnokság nem akarta, hogy császkáljanak Magyarországon. Útban a főváros – a vecsési katonai reptér – felé duhajul vigadoztak, megosztva a vodkát a hazaengedett magyar honvédekkel. Visszafelé a levertség szürke ködében nélkülünk ürítgették lapos flaskáikat.

Vámos Miklós novellájának folytatása a Kortárs Irodalmi Univerzumban.