Kultúra

2012.03.19. 11:21

Tim Carroll próbára tette a Csikyt

Tim Carroll-lal, a Globe egykori főrendezőjével megpróbált a Csiky koncepció nélküli, a színészi attitűdökből építkező színházat csinálni. A társulat megpróbálta. Az elképzelés is megpróbálta a társulatot.

Balassa Tamás

Shakespeare-ért lelkesedni fontos, de nem elég feltétel a jó színházhoz. Bármilyen más történetmesélőt szeretni sem volna elég. Igazából mindegy, mit gondol a színház és a rendező a szerzőről, a történetről, ha lelkesedése sajátja marad, ha nem osztja azt meg bőkezűen. Akarásnak is lehet a vége nyögés. Meg nem lelt karakterek tömege. Hiszen, ha a karakterek nincsenek meg, ha csak néhány is hiányzik, vagy a színész csak keresi magát a színpadon, bizonytalanságát színtelensége, félszegsége mutatja, akkortól  hogy lehetne meg a feszültség vagy bármilyen hiteles kapcsolat a hősök között. Sehogy bizony.

Tim Carroll IV. Henrikje így válik először diavetítőn elmesélt történetté, amit nagyon udvariasan, ámbár kissé gyanakvóan figyel a közönség, hogy aztán a második felvonás csatajeleneteinél már minden belső tiltakozás ellenére Terry Gilliam lovagjai jussanak eszünkbe a sok csetlésről-botlásról, jelzésértékű villongásról. Hővér Percy, szegény feje, tőrdöfés utáni haláltusájánál visszaszorul a hallgató a magányos Shakespeare-imádó szerepébe, melyet itt most Vas István fordításának köszönhetünk. „A gondolat az élet rabja csak,/ Az élet pedig az idő bohóca,/ S az idő, amely a világ tanúja,/ Megáll majd. Ó! tudnék jósolni most,/ De a halál földes, hideg keze/ Van nyelvemen.”

A IV. Henrik elmulasztott lehetőség maradt Kaposváron. Amitől még nagyon szeretjük Kaposvárt, Tim Carrollt is, a színészeket is, hiszen lelkiismeretesen dolgoztak. De nézőként nem tudunk eltekinteni attól, hogy a színházból élménnyel, állékony emlékekkel szeretünk távozni. Hozzászoktunk. Carroll színházához több idő kellene,  több idő kellett volna, amíg a végtelenül rokonszenves rendező különleges próbatechnikája előcsalogatja a csapatból a vérgőzös, kérlelhetetlen, élete utolsó előadására készülő küzdőszellemet. E különleges próbatechnika, mely rendezői instrukciók helyett a színészre bízza a színész és önmaga találkozását önmagában, az irodalmi színpad drámapedagógiai foglalkozása idején került a főpróbahét és a bemutató stádiumába. Érdemes művészet lett volna a szerepformálásnál elidőzni kicsinyég.

Szakadt iparcsarnokba oltott rózsaablakos katedrális színpadképében találkozik a véres belharcokban és a nyugat-európai okkupációkban kiteljesedő angliai középkor és a lepukkant 21. század Csanádi Judit díszletében. Mely, ez a gigászi méretekből nyomban látható, színe lesz az előadásnak mindvégig. A zártszelvények monumentális hegesztvényében, kitört ablakokon átszüremlő ellenfényekben tündöklik föl a nemesurak aszszonyainak vészjós éneke. A 15. század hajnalán vagyunk, IV. Henrik uralkodásának kezdetén, amikor a trón a skót nemesek nemtetszése miatt meginog. Shakespeare harmadik királydrámájában az uralkodónak ennél csak elsőszülött fia, Harry walesi herceg léhasága okoz nagyobb fejtörést. Míg fejét a korona államügyei nyomasztják, a vére bolondságban, kocsmák világában éli fiatalságát. Aligha sejthető, hogy a későbbi V. Henrikként kivívja a megfontolt és szeretett király rangját.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Aggodalom és reménykeltés
[/caption]

A dráma fő motívuma Percy és Harry herceg, a forrófejűség és a könnyelműség csatája. Percy szerepében Fándly Csaba a tőle megszokott életerőből most sem mutat kevesebbet, s emiatt az előadás hálás lehet neki. Harry szerepét mint vendég alakítja Kovács Krisztián, akit olykor hajszálak választanak el attól, hogy iszonyú erővel beessen az előadásba, s ne kívüle alakítsa a történeti fősodrot. Szép pillanatai a számító és bölcs Henriket megformáló Kovács Zsolttal vannak, ez annak ellenére mondható, hogy a kiváló kaposvári színésznek ez a királyszerep nem oszt mindent vivő lapot. Aduja a dráma központi figurája, a herceg levitézlett barátjának a karakterében Czintos Józsefnek lehet, aki apait-anyait beleadva adja elő a korhely Sir John Falstaff becsületmonológját. A hedonista öregember és a nemtörődöm herceg civódása számos jelentben tér vissza, s alkalmas lehetne, hogy élettel töltse meg a színpadot. Ahol bár rendre sokan vannak, az életnek jelét mégsem fedezhetnők föl túl gyakran.

Felcsillanásnyi reményt ad az ellen walesi szíve hölgyének szerepében éneklő Tóth Molnár Ildikó (Lady Mortimer), szintén felkelő ura életéért aggódó Nyári Szilvia (Lady Percy), kocsmárosnéként üdítő Csonka Ibolya jelenete, s Owen Glendowerként Nyári Oszkáré. Cselényi Nóra szépséges korhű jelmezei kiszakadt autóülés és elhordott gumiköpenyek között mozognak, de ez, a sörösrekesztrón és közlekedésitábla-pajzs sem elég.
Talán Carroll V. Henrikjére, ha lesz, ezek helyett utolérik magukat a színészek. Akarják nagyon. A közönség akarásánál meg mi sem egyértelműbb.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!