2013.04.26. 11:14
A Soundon ünnepli tizedik születésnapját a Punnany Massif
Sztárokban nem lesz hiány a zamárdi Balaton Soundon, ezt már eddig is tudtuk, kiderül, igazi zenecsemegékre is számíthatunk a július 11-14. közötti fesztiválon.
A fesztivál szervezői pénteken bejelentették, hogy Zamárdiban fellép majd Nas, a New York-i hip-hop ikon, a Balaton-parton ad koncertet az Above and Beyond és Dj Friction is. A magyar fellépők közül ott lesz Karányi Dani a tíz éves pályafutását összefoglaló, csak a Soundon látható, sztárvendégeket felsorakoztató "Anthology 10" koncerttel, valamint az idén szintén tizedik születésnapját ünneplő Punnany Massif Elektro produkciója.
A Punnany Massif visszatérő vendégnek számít a Balaton Sound nagyszínpadán, de az eddigiekhez képest valami egészen másra vállalkozik a pécsi csapat. A banda egy teljes egészében áthangszerelt, elektronikus zenei alapokból építkező szettel készül a 2013-as Soundra, különböző kortárs zsánereket gyúrva eggyé, ugyanakkor megtartva a félreismerhetetlen Punnany-s stílusjegyeket.