Színházi mesterkurzus churchilli alapvetésekkel

– Már most izomlázam van a combomban – panaszkodik az egyik frissen felvett kaposvári színészhallgató a művészeti kar sportpályája melletti kis lelátón heverészve.
– Én alig tudok járni – kontrázik társa, majd lassan felcihelődik, ugyanis Kozma András, a tábor koordinátora a földszinti próbaterembe vezényli a csapatot. A többiek, a felsőbb éves kaposvári színihallgatók, a Moszkvai Művész Színház (MHAT) elsőévesei, valamint a budapesti színművészeti egyetem másod- és negyedéves hallgatói – Marton László és Bagossy László osztályaiból – Gemza Péterrel és Uray Péterrel vonulnak el a délelőtti mozgásórára.



A diákoknak nagyobb szerencséje van az időjárással, mint esztendeje, a termekben most alig 35 fok fogadja őket, egy éve éppen kifogták a kánikulát, s úgy ötvenben izzadtak. Akik itt voltak tavaly is, láthatóan tudják, mi vár rájuk, hiszen a szakmai stáb magja nem változott: Gemza Péter koreográfus-rendező mellett a MHAT rendezője, az orosz Viktor Rizsakov is ismét elfogadta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója, a Kaposvári Egyetem színházi intézetének vezetője invitálását, s itt van Olekszandr Bilozub, a kijevi Ivan Franko Színház rendezője és Király Nyina színháztörténész is. Sőt, a nyitónap estéjén, amolyan meglepetésként megérkezett Földes Hobo László is, aki színházi munkáiból – megzenésített Viszockij, Ginsberg, Jim Morrison, Villon, Faludy és József Attila versek – adott ízelítőt a tábor résztvevőinek. Akik között akadnak oroszok, ukránok, örmények, litvánok, fehéroroszok, amerikaiak is, az exszovjet különítményből hatan a moszkvai Mejerhold Központ posztgraduális rendezőszakosai, akik tanulni és tanítani érkeztek Kaposvárra.

– A mozgás- mellett a mesterségképzésre helyezzük a hangsúlyt – magyarázza Kozma András –, s a koncentrációs és memóriagyakorlatokon alapuló Rizsakov-módszert használjuk.
A diákok külön, ám nemzetiségek szerint kevert csoportokban, s együtt is dolgoznak, délelőttönként a fizikai feladatok kapnak hangsúlyt, déltől aztán fizikai-koncentrációs foglalkozások következnek, délután jönnek a kisebb, csoportos foglalkozások, esténként pedig mindenki bemutatkozik a többieknek – szerdán például az immár másodéves kaposváriak mutattak be részleteket vizsgaelőadásaikból, a csütörtök pedig az oroszoké lett.

– A székeket rakjuk a falhoz – zökkenti ki a reggeli ábrándozásból a szeptembertől elsőéves kaposváriakat Kozma András, aki aztán előbb három fiút elküld hosszú nadrágot felvenni, majd kipakoltatja a teremből a székeket, végül mégis inkább felvezényli a társaságot a balettszobába. – Sok szó fog esni még a jövőben, mennyire érdemes elindulni ezen az úton, amit választottatok – tart aztán rövidke székfoglalót –, hiszen mindenkiben él valami illúzió a színházról, ám ez a kép hamar meg fog változni. Főként, hogy rengeteg áldozatot kell majd hoznotok, s rendre felmerül majd bennetek: megéri-e? De addig jó, míg lesznek bennetek ilyen kérdések, mert ha nem, iparossá válik az ember, s nem színésszé... – teszi hozzá, majd végignézve a megilletődött arcokon megpróbálja felderíteni a csoportot: – Na, elsőként én próbálom meg elvenni a kedveteket ettől az egésztől...

Megkezdődik tehát a színészgólyák első foglalkozása, a hangfalból ritmusos zene szól, erre kell ugrálniuk, lépkedniük, s idővel ezzel megpróbálni összehangolni a karmunkát. Egyelőre néhány kivételtől eltekintve inkább kevesebb, mint több sikerrel, ám csinálják becsületesen, ha belezavarodnak, újrakezdik, s bár most tényleg nincs elviselhetetlenül meleg, az első izzadtságcseppek már két perc elteltével megjelennek a homlokokon.
A churchilli hármasból – vér, veríték, könnyek –, mely a felvezetés alapján vár rájuk a pálya során kettő még hátra van...